2011. február 13. 

Nemigazán gondoltam volna a túra előtt, hogy ez lesz az elmúlt két év leghosszabb börzsönyi túrája, sőt még a túra közepén se, pedig így lett. Magyarkútról indultam, s beletellett egy kis időbe, amíg kikecmeregtem a lakott részről, viszont ahogy az erdőbe értem őzekkel találtam szemben magam. Ezen a részen még nem voltam, és mivel vészesen fogynak az új útvonalak, főleg a jelzett turistautak, nagy élvezettel vágtam neki az emelkedőnek. Bő egy óra alatt felértem a Nagy-Kő-hegyre 383 méteres csúcsára, ahol egy nemrég épült pihenőhely található. Szép volt a kilátás a Magas-Börzsöny és Szokolya felé, de a fényviszonyok borzalmasak voltak még, így a képek nem nagyon sikerültek. Otthon még olyan utat kerestem a térképen, ahonnan egyből le tudok ereszkedni Szokolya vasútállomására, de fent, a sziklás résznél meggondoltam magam, jó lesz nekem a kerülőút is, gondoltam, még akkor is, ha az komoly időpocsékolás.

Amikor leértem a sínekhez kicsit visszavettem a tempóból, s így gyalogoltam el a vasútállomásig.

Közben jött a vonat egyszer Balassagyarmat felől, amit le akartam fényképezni, de a fák nagyon belelógtak a képbe. A szokolyai vasútállomás a szokásos képet mutatta: nincs ott egy lélek se, viszont kutyák tucatjai ugatják az embert, na ez az amit én nem szeretek, és akkor még finoman fogalmaztam. A piros jelzésen már többször is voltam, újat nemigen tudott mutatni, bár meg kell vallani: a Börzsöny minden héten más és más.

Útközben egy táblára lettem figyelmes, amin az állt, hogy Magánterület!... ami érdekes, mert a turistajelzés meg ott díszlett mellette. Amúgy se nagyon szeretem amikor korlátoznak az erdőben, azt meg főleg nem ha valaki ki próbál sajátítani egy-egy útvonalat joggal vagy jogtalanul.

Ezután letértem a régi vasbánya irányába. Hogy pontosan hol is van ez, azt nem írom itt le, mert télen elég sok denevér szokott lenni bent és nem lenne jó, ha idióták százai lepnék el a helyet. Ha valakit érdekel küldjön egy e-mailt. Óvatosan azért én elmentem a vágat végéig és csináltam képet egy denevérről is, csak úgy demonstratív jelleggel.

Utoljára több, mint 2 éve voltam itt bent. Körülbelül 100-120 méretű amúgy a vágat és több helyen vannak oldalvágatok de ezek aztán nem vízszintesen hanem függőlegesen folytatódnak, amihez barlangász felszerelés kéne.

Ezután a piros jelzésről letértem jobb kézfelé az Vasbánya-hegy irányába (nem, a bánya, nem ott van, bármilyen megtévesztő is a név, bár ott is volt egy bánya elvileg) majd az elzárt katonai terület kerítése mentén jutottam el a kék/zöld turistajelzésekhez. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy jobb kéz felé vegyem az irányt, de aztán inkább a Magas-Börzsönyt részesítettem előnyben Nógráddal szemben. A jelzéseket követtem, az út helyenként többtíz méteres összefüggő jégpálya volt. Itt találkoztam utoljára túrázókkal a nap folyamán.

Mielőtt a kék jelzés leereszkedne a Saj-kút felé én letértem jobb felé és felmentem a Diósjenőt Királyréttel összekötő erdészeti útig. Úgy terveztem, hogy a kéken felmegyek a Csóványosra, de valahogy nem volt kedvem hozzá. Az erdészeti úton elkanyarogtam a Rákosig, ahonnan a csúcsra felmászva még a Dunát is lehetett látni.

Visszamászva az útra a Keleti-Börzsöny csúcsai tűntek elő, a Csehvár, a Bárány-bérc, a Vörös-kő és a Magas-hegy. Fél három előtt voltam pár perccel, amikor leértem a Csáng út becsatlakozásához. Itt eszembe jutott, hogy tavaly nyáron itt jöttem le a Bárány-bércről, meg hogy milyen jó is volt a kilátás fent. Gondoltam miért is ne másszak fel megint. Amikor felértem a Verebes-kaszálóhoz akkor az "evés közben jön meg az étvágy" mondás alapján elhatároztam, hogy ha már felküzdöttem magam 600 méter magasra, akkor nekiindulok a Csóványosnak.

Innentől kezdve eléggé gyors tempóban mentem, mert hát 5 óra körül sötétedik. Az elmúlt hetekben hihetetlenül sokat javult az állóképességem, ezért tudok ilyen gyorsan haladni. Nem megyek olyan gyorsan, viszont 2-3 km emelkedőt is tudok úgy menni, hogy ne álljak meg. Így történhetett az, hogy lentről, az erdészeti úttól a Csóványosig felértem 1 óra 15 perc alatt, ami pedig szintben sem, távban sem olyan kevés.

Sajnos eléggé megváltozott a táj a PX jelzésen a tavalyi esőzések óta, eléggé panorámaút jellegű lett ez a szakasz, tényleg szépek a szemközti hegyek, de nagyon hiányzik az a szép bükkös.

Útközben még megtaláltam a Sváb Sándor emléktáblát is, amit legutóbb nem találtam, igaz akkor 30 centis hó volt még tavaly. Csóványoson egy lélek se volt.

Érdekes, szombatonként ilyen idő tájt még tumultus szokott itt lenni. Nagyon kevesen voltak a Börzsönyben aznap, szerintem azért, mert sokkal rosszabb időt mondtak, mint amilyen lett, másrészt meg szerintem aki akart, az elment túrázni szombaton. 15:40-kor indultam le és mivel a fejlámpám lemerült ezért sietnem kellett, hogy a sötét ne az erdőben, hanem már aszfaltúton érjen. Láttam, hogy még sötétedés előtt kiérek a Hollófészekhez, ahonnan szép a kilátás a Nógrádi-medence és a keleti hegyek felé, így a Málna-hegy után letértem a jelzésről. Fél ötkor értem fel a csúcsra, ami, mint minden évszakban, nagyon be van nőve mindenféle növénnyel. Öt perc pihi után indultam le a hegyről nyugati irányban. A Halmoskanyar (Strekk) nevű úton még eddig nem jártam, pedig régen elég sokáig kisvasút is járt erre. Attól féltem, hogy az utat nem találom meg, azonban felülmúlta az út minősége a várakozásaimat.

Számos szakasza az útnak frissen volt kövezve és a vízelvezetők is vadonatújak voltak. Amint kiértem az aszfaltútra felmentem a Závozhoz, majd a változatosság kedvéért most a sárga négyzet jelzésen ereszkedtem le Diósjenőre. A teljes sötétedés a falu határában ért.

Szerencsére bőven volt idő még az állomás kocsmájában egy Kozel-re, jól is esett, mivel valahol a Rákos előtt ittam utoljára, az meg olyan 5 órával, és egy Csóványossal ezelőtt volt...

A túra adatai: Táv: 43 km    Szintemelkedés: kb. 1300 m    7:55-17:55