2010. április 17.
Rendhagyó módon ezúttal nem tömegközlekedési eszközökkel jutottam el a Börzsönybe, hanem autóval, szüleim ugyanis épp Szlovákiába készültek, így majdnem, hogy útba is esett Kemence. Háromnegyed tízkor indultam el, s már a Kemence-patakon való átkeléskor feltünt, hogy milyen nagy a patak vízhozama.
Szép derült idő volt, szerencsére az egész napot ez jellemezte. A sárga jelzésen vágtam neki a hegyoldalnak, s egy eléggé sáros rész után értem el a Tejes-parlaghoz. Innen már valamivel jobb volt a helyzet, jobban lehetett haladni. Nem messze az úttól favágók dolgoztak, sajnos igen messzire elhallatszott a zúgás. Hozzávetőlegesen egy óra elteltével tettem egy kis kitérőt a Dorottyin 462 méteres csúcsára, és az attól nem messze levő sziklás hegyoldalhoz, ahonnan nagyon jó a rálátás a szemközti részre: a Miklós-tetőre, a Barsi-bükkre és a kelet felé sorakozó csúcsokra. A legelső márciusi túrám alkalmával vettem még észre, hogy ide bizony érdemes lesz majd egyszer kimászni, s igazam is lett.
Visszatértem a sárga jelzésre, majd kisvártatva elhaladtam egy csúcskő és egy oszlop mellett, amin meglepődtem, mert olyan érzésem volt, mintha legalább 100 métere már teljesen lapos részen jönnék. Érdekes, mert egyes komoly hegyek tetején viszont nincs semmilyen ehehz hasonló "műtárgy". A Laposnak nevezett hegy után az egykori Varjasi vadászház helyén eső elleni menedék található.
Igazán jó ötletnek tartom, kár, hogy csak nagyon kevés helyen van ilyen a hegységben. Öt perc ebédszünet után indultam is tovább. A térképemmel ellentétben a turistaút nem dél, hanem észak felől kerüli meg a Cicőkét. Felmásztam a csúcsra és leereszkedtem arra az útra amit a térképem eredetileg turistaútnak jelzett. A hegyoldalból ismételtem a szemem elé tárult a Magas-Börzsöny északi része.
Tovább gyalogolva a jelzésen a Lopona-fő után pár száz méterre a piros jelzésre tértem, hogy lemenjek egészen Királyházáig. Megnehezítette az utat az a tény, hogy gyakorlatilag egy vízfolyásban kellett végig menni. Vicces volt látni, amikor három "patak" összefolyt ott ahol a térkép vizet sem jelöl. Ha egyszer egész héten esett az eső, valahol csak le kell folynia a hegyről...
Mikor lértem a Kemence-patak mellé akkor szembesültem a ténnyel, hogy soha az életben nem fogok tudni átkelni a vizen, olyan mély és olyan gyorssodrású. Szerencsére találtam nagy nehezen egy keresztbe álló fát, amin "átkúsztam" a túloldalra. Félúton belelógattam egy hosszú faágat a vízbe, hogy megnézzem milyen mély, de miután kb. egy méternyire belemerítettem a bot kettétört...Ez talán jól jellemzi milyen sebes volt a máskor nyogodtan folydogáló Kemence. Kiérve a betonútra visszafele indultam el a Dr. Kenyeres Balázs-forrás irányába. Az úton nagyon szép képeket tudtam készíteni. A forrásnál tartottam egy kis pihenőt, majd elindultam meghódítani a Barsi-bükköt.
Ezúttal még nehezebb - és veszélyesebb - volt az átkelés, komoly egyensúlyérzékre volt szükség, hogy ne hűsítsem le magam a kb. 10 fokos vízben. Miután átkeltem egy ideig rossz felé mentem, de ennek köszönhetően olyat láttam amilyet a Börzsönyben még nem: a Bacsina-patak kellős közepén, messze már az úttól és Királyházától 2 vadkacsa fürdött a vízben. Egész nesztelenül tudtam közeledni feléjük, így le is tudtam fotózni őket.
Ezután megkerestem azt az utat, ami nekem kellett és egy komoly emelkedő árán egész magasra feljutottam. Innen nem volt sok már a csúcsig, viszont a szokásos dzsungel övezi ezt a hegytetőt is, ezért igen nagyot kellett kerülnöm, de megérte. A csúcsról a Dorottyin-Cicőke gerincen túl Szlovákiába messze ellátni. A Barsi-bükk is olyan csúcs szerintem, ahol évente egy-két embernél több nemigen járhat, bár egy régi földút maradványain mentem lefelé, amit azonban benőtt már a gaz. Egy vadászles után jobbra fordultam és leértem arra az útra, amin már 3 éve egyszer mentem, igaz akkor innen lefelé indultam, most pedig fölfelé vitt a kiváncsiság. Egy hegyoldalt megkerülve értem el a Tüdős-forrásig, ahová még lépcsőket is kiépítettek. Mint minden forrásból a mai napon, ebből is ömlött a víz egész szép mennyiségben. Miután visszafordul az út nagyon szép a kilátás, mivel szinte semmitől sem zavartatva láthatunk el Kemencéig, sőt észak felé a szlovákokhoz is.
Érdekes volt látni, hogy az a hegy, amit olyan jó negyven perce még elég komoly szenvedés árán sikerült csak megmászni, most a lábaim előtt hever.
Addig mentem csak ezen az úton, amíg le volt kövezve, ahogy becsatlakozott a Z+ jelzés azon visszafordultam, mivel néhány éve ellenkező irányban nem sikerült megtalálnom ezt az utat. Egy bokrokkal sűrűn övezett rész következett. Hirtelen előttem úgy 30 méterre az egyik bokorból nagy robajjal előtört egy vaddisznó és átbaktatott az úton. Eszémetlenül nagy vadkan volt! Azt hiszem erre mondják, hogy kapitális méretű. Kár, hogy nem sikerült lencsevégre kapnom.
Leereszkedtem a Z+-on a Bacsina-patak völgyébe, ahol - ismételten- érdekes dolgot láttam. Nem tudom, hogy ez mindig így van-e, de az egyik hegy oldalában egy sziklából folyt ki a víz.
Sajnos a fotón nem látszik olyan jól, elég látványos pedig. Pár perccel később beértem újra Királyházára, ahonnan indultam is tovább.
Viszonylag sok autó és motor haladt el mellettem addig, amíg elértem a Király-kúthoz. Ott feltöltöttem a vízkészletemet, majd a Mese-patak völgyében folytatva utam értem el a már múlt héten is érintett Kámori-réthez. Innen kb. 10 perc volt az út a Kun-rétre, ahonnan egyből célbavettem a Kőszirtet. Mint később kiderült, sikerült a legáthatolhatatlanabb részen felmennem, helyenként már-már arra gondoltam, hogy visszafordulok, de itt már nehezebb lett volna lefelé, mint felfelé. Lényeg a lényeg: nagy nehézségek árán feljutottam a csúcskőhöz. Nem messze onnan, a hegy déli oldalán magas sziklafal van, ahonnan valami eszméletlenül szép a kilátás.
Gondolom ebben az is közrejátszott, hogy az idő nagyon-nagyon tiszta volt. A csúcson találkoztam egy fotóssal, szerintem mindekettőnk meglepődött, mert azt gondolhattuk, hogy nincs más út fel a csúcsra. Visszafele aztán találtam egy könnyebb utat, így nagyobb megerőltetés nélkül visszaértem a Kun-rétre.
Mivel láttam, hogy a hét órás vonatot maximum helikopterrel érhetném el, úgy döntöttem, hogy a szomszédos Király-hegyre is felmegyek, ami kereken 600 méter magasra emelkedik. A csúcson nem volt csúcskő, úgyhogy a hegyoldalban egy irtáson keresztül újra - immáron harmadszor- a Kun-réten találtam magamat. Nem messze onnan megtaláltam a Kun-forrást is. Mikor leértem a Závozhoz találkoztam két bringással akik még jóval korábban elmentek mellettem a nap folyamán. Mivel volt még időm, a volt Mázsaház irányába indultam el, s a Kis-Gál-rét mellett értem el a zöld jelzést. Innen a megszokott úton értem be Diósjenőre, ahol az utolsó vonatot szerencsésen elértem. Mire a vasútállomásra értem be is sötétedett teljesen.
Táv: 35,5 km Szintemelkedés: kb. 1400m 9:45 - 20:00