2012. február 8.
Ezúttal egyik kedves lányismerősömmel ketten vágtunk neki a túrának. A vonat - már-már szokás szerint - késett Szobig több mint 20 percet, de a Volánbusz szerencsére ilyenkor mindig bevárja a csatlakozást. 
Meglepő módon a busz csak bő 5 perccel ért később Perőcsényre, mint ahogy az eredeti menetrend szerint kellett volna, így kilenc óra után pár perccel a piros jelzésen indultunk el a faluból, hogy megbírkózzunk először a nyugati gerinccel a nap folyamán. A piros négyszög és a piros jelzés találkozásánál a helyi vadászegyesület tagjaival találkoztunk, hátukon puskával ballagtak lefelé a falu felé. 
Néhány mondatot váltottunk velük, megtudtuk, hogy cserkelő vadászathoz készülődnek, de mondták, hogy menjünk csak nyugodtan tovább amerre szeretnénk. A Jancsi-hegy előtti kis rét és az Ökör-orom sziklái után fél tizenkettő körül értünk fel a Holló-kő csúcsára, amely most is, mint mindig lenyűgöző látványban részesített minket. 
Sajnos akárhányszor erre jövök a Nap mindig szemből süt, úgyhogy nem lehet tökéletes képeket készíteni, de azt hiszem ezek a képek is magukért beszélnek. 
Előttünk magasodtak a Börzsöny központi részének csúcsai szép sorjában: A Miklós-tető, a Magosfa, a Csóványos, a Hangyás-bérc és még sorolhatnám. Figyelmesen szemlélve a tájat a messzeségben még a Nagyirtáspuszta mellett levő Nagy-Sas-hegy csoportja is feltűnt. "Kötelező" fotószünet és pihenő után a Kövirózsáson át folytattuk utunkat. Ekkor eszembe jutott a tavaly januári túra, melyen hasonlóan szép időben "egy lendületből" másztam fel ide, kicsit több mint egy óra alatt. Mielőtt a Grindel-hegyre elkezdtünk volna felmászni balra letértünk és az erdősáv szélében leereszkedtünk egészen a Kilátó-bérc szikláiig. 
Nagyszerű kilátás fogadott minket leginkább a szemben levő Halyagos és a közelben levő Miklós-tető és Kuruc-bérc irányába. 
Miután a bérc annyira meredek lett, hogy ott már nem tudtunk ott tovább ereszkedni, úgy döntöttünk, hogy a mellette levő völgyben megyünk le a kisvasút egykori pályájáig. 
Amikor leértünk észrevettem, hogy a patak mennyire megváltozott az elmúlt 10 napban, mióta legutóbb jártam erre. 
Teljesen befagyott, hiába, a dermesztő hidegben éjszakánként recsegősre fagyott a Börzsöny. A Hamuháznál ezúttal meg se álltunk, csak a Halyagosi háznál tartottunk egy öt perces szünetet. Innen fél kettő magasságában indultunk tovább a Magas-hídi-rét felé. A havas, jeges terep miatt inkább úgy döntöttem, hogy a Kőkorsó és az Oltárkő helyett a Rakodó felé vesszük az irányt. 
Fárasztó, kimerítő emelkedő után végre felértünk, így bő 50 perc alatt letudtuk a 280 méteres szintkülönbséget.
Ezután a Spartacus-forrás mellett elhaladva, majd visszamászva a főgerincre végül pontban fél ötkor értünk fel a Csóványosra. Azt már korábban láttuk, hogy már nem érdemes felmászni a kilátóba, mert kezdett ködös lenni az idő és amúgy se volt időnk nagyon rá. A zöld jelzésen indultunk le. Az Alsó-Hinta-réten még gyönyörködtünk az égbolt naplemente utáni színeiben, majd a zöld és kék négyzet jelzések találkozása után teljesen besötétedett. 
Sajnos a lámpám ezúttal cserben hagyott, így a havon visszatükröződő minimális fény és a helyismeretem segítségével találtunk le Diósjenőre, úgy, hogy közben még az egyik útközben elhagyott ruhadarabunkat is sikeresen megtaláltam a sötétben. Sajnos a hétórási vonatot pont nem értük volna el, úgyhogy betértünk a Mona Lisa étterembe, ahol megint nem kellett csalódnunk: nagyon finom ételek és pénztárcabarát árak vártak minket. Én személy szerint egy sajttal-sonkával töltött sertésbordát ettem. 
Örömteli látni, hogy itt nem spórolnak az étellel, nem úgy, mint Pesten egy-két helyen. Végül a fél kilences, utolsó busszal mentünk Vácra, ahonnan már a megszokott módon értünk haza.
Nagy szerencse, hogy az elmúlt tíz nap három túrájára talán a három legszebb, legnapsütésesebb napot sikerült kiválasztani. Ilyen időben - legyen akármilyen hideg vagy fagy - mindig élvezet túrázni.
Táv: 24,5 km Szintemelkedés: kb. 1400m 9:10-18:50
