2010. május 28.
Régóta kiváncsi voltam már, mi is az az építmény, ami Nagybörzsönytől északra található a 436 méteres Hegyes-hegyen, amit olyan sokszor láttam már a Nagybörzsönyt érintő túrák során. Az Altáróhoz vezető betonúton indultam, s annak ellenére, hogy nem mondtak esőt aznapra, kicsit megijedtem, amikor a Bogár-kert nevű résznél ködbe burkolózott a Magyar-hegy. Ezután egy kicsit kerültem, a piros jelzés mellett található vadászkunyhót egy földúton közelítettem meg. A házikó előtt egy őz legelészett éppen.
Letértem a jelzésről, és az északkelet felé haladó erdészeti úton indultam tovább, ahol igen nagy sár volt, köszönhetően az előző éjszakai zivatarnak. Magát a hegyet nem volt olyan egyszerű megtalálni, mivel elég sok jelöletlen út keresztezi egymást errefelé (és ezeknek csak töredékét jelzi a térkép), de lényeg a lényeg felértem a csúcsra, ahol egy kb. 40-50 méter magas rádiótorony található bokrokkal és sziklákkal körülvéve. Kimásztam a sziklához és csináltam pár képet az Ipolyon innen és túl fekvő részről, majd kelet felé, a felettem magasodó hegyek felé is.
Miután visszamentem az egyik útkereszteződéshez egy enyhén lejtő utat választottam, amiről kevéssel azután letértem, átmásztam egy sűrűn benőtt részen, majd egy patakon, és felkapaszkodtam a Török-bükk-bércre, amely igencsak meredeken emelkedett.
Ahogy felértem jó rálátás nyílt a Hegyes-hegyre. Kissé feljebb van egy nagy irtás is amit nem jelölt a térkép, nem néz ki valami szépen, mondjuk így igen messze el lehetett látni innét (az előző előtti képen jól látszik, annak az oldalánál mentem felfelé). Amikor már az úton beértem az erdőbe előttem egy szikla mögül egészen kicsi, maximum 40-50 centiméteres kis vaddisznók bújtak elő. Kicsit közelebb akartam menni hozzájuk -annak ellenére, hogy tudtam, hogy sosem járnak egyedül-, hogy lefényképezzem őket, de egyszer csak felbukkant egy tekintélyes méretű koca is, és ahogy elnéztem, nem örült a felbukkanásomnak. Még szerencse, hogy legalább 20 méterre voltam tőle, gyorsan sarkon fordultam és elindultan nyugodtan, mégis gyorsabb léptekben az ellenkező irányba. Úgy látszik ő jobban megijedt, ugyanis mire visszamentem két perccel később, már hűlt helyük volt csak. Nem sokkal ezután már fent is voltam a 726 méteres Lófarún: ez az út pontosan a csúcsig vezet. Onnan csak percek kérdése volt, mikor érem el a Vár-bükköt, amely az egész nyugati gerinc legmagasabb csúcsa.
Leereszkedtem a Vár-kúti vadászházig, majd a Szecskő-patak völgyében indultam tovább. A völgyből felmásztam az 509 méteres Szecskő-(vagy Kilátó-)bércre és csináltam néhány fotót a környező csúcsokról. Láttam néhány olyan virágot is itt, amelyet eddig még nem.
(Legalábbis idén biztosan nem.) Már itt is sok hatalmas bükk dőlt ki, de ez még szinte semmi, ahhoz képest, amit később láttam. A Hamuháznál meg se álltam, csak a Halyagosinál egy percre, láttam egy szalamandrát a kisvasút egykori sínén, de nem voltam elég óvatos, így a fotó elmaradt. A Kuruci-Nagy-rét után pár száz méterrel a Rákos-patak völgyébe tértem át, és egy éles kanyar után, a Tűzkigyulladt-rét mellett kezdtem megmászni a Viski-bércet. Szép, nehéz út, egyike a hegység legmeredekebb útjainak, s itt
igazán olyan érzése van az embernek, hogy egy bércen megy, mivel mindkét oldalt közvetlenül legalább 40-50 méteres mélységben folydogálnak a patakok. A 665 méteres csúcson nincs csúcskő, viszont innen is - csakúgy, mint a Mogyorós-bércről - szép a kilátás a Nagy-Hideg-hegyre.
Egyébként jól látható, hogy régen ösvény vezetett, sok helyen még most is nagyon jól kitaposott az út felfelé. Innen egy újabb fárasztó rész következett, majd felértem a kék és piros háromszög jelzéshez. Még nem is láttam a turistajelzéseket, de már tudtam hogy felértem: megismertem azt a sziklát alulról, ami mellett a jelzés elmegy, s nem is olyan rég, ha jól emlékszem május elején voltam erre legutóbb. Innen a már-már szokásos "főútvonalon" mentem fel a Csóványosra. Épp amikor felértem, akkor jött egy általános iskolás csoport, kicsit hangosak voltak, de azért velük együtt felmásztam a kilátóba, megérte. Lefelé a kéken indultam, majd a piros X-re váltottam. Sajnos a helyzet itt a legsúlyosabb.
Ameddig a szem ellát kidőlt fák hevernek mindenhol. A múlt heti "volt ahol négyesével dőltek ki a fák"-at itt kis túlzással arra módosítanám, hogy volt ahol 4 fa is megmaradt hektáronként.
Mindenhol csak a fák százai, ezrei hevernek, óriási a kár sajnos. Az út az gyakorlatilag meg is szűnt létezni, föl-le kerülgettem csak a fákat, nem is az úton mentem.
Amikor leértem Foltán-kereszthez láttam egy papírt, hogy ezen az úton meg a kéken is haladni tilos és életveszélyes. Ezt kirakhatták volna felül is, mert sokakat elriasztott volna ez. (Engem mondjuk nem) Foltán-kereszt után a mostanában általam gyakran járt Hosszú-bérc alatt vezető jelzetlen úton mentem, ugyanis meg akartam nézni, hogy múlt héten hogy nem találtam meg a Verebes-kaszálóra vezető utat. Na most meglett az út, bár eszméletlenül be van nőve, útnak nemigen nevezhető. Még a tél folyamán láttam egy képet, hogy a Bárány-bércről milyen szép a kilátás, s mivel még nem voltam arra, szerettem volna erről én is meggyőződni. A PX jelzésen haladva, úgy 300 méter után jobbra tér egy út, ami enyhén emelkedik, míg a jelzés lejteni kezd. Ezen az úton nagyon kényelmesen fel lehet menni, maga az a rész, ahonnan szép a kilátás, az nem is a csúcson van, hanem az alatt. A csúcsra is fel akartam menni, de nagyon be van nőve, majd talán télen valamikor.
Csináltam pár fotót, majd visszamentem egész a kaszálóig. Innen az úgy nevezett Csáng úton mentem le, majd miután leértem a Diósjenőt Királyréttel összekötő útra ismét egy új szakaszt választottam, így Diósjenő szélénél, egy szép, új házakkal övezett kis lakópark mellett értem le a faluba.
A túra tanulsága: A természet ereje végtelen, a vaddisznó kicsinyeit meg inkább vadasparkokban, állatkertekben fotózzuk:)
Táv: 28,5 km Szintemelkedés: kb. 1400m 8:45-17:50