2010. augusztus 9.
Egy nagyszerű balkáni kirándulás után már vártam azért, hogy visszatérjek a Börzsönybe. Még napokkal korábban megbeszéltem felvidéki magyar ismerősömmel, hogy túrázunk egyet együtt az ő ismerőseivel, családtagjaival, így hiába értem Kemencére 9:20-kor, a kisvasút első megállóhelyénél várnom kellett egy órát, mivel ők gyalog jöttek Ipolyvisk felől. Miután találkoztunk nekivágtunk a túrának. Az aszfaltúton mentünk a Feketevölgyi panzió felé, majd egy rövid fotószünet után indultunk neki a P négyzet emelkedőjének. 
Hamar rájöttem, hogy nekem is be kell mindenképpen szereznem egy olyan órát, mint amilyen egyikünknek volt, mutatta, hogy aktuálisan milyen magasan vagyunk és mennyit mentünk eddig. Hasznos, főleg akkor ha az ember már fáradt és szeretne minél hamarabb túllenni az emelkedőkön: jó, ha látod mennyi van már csak hátra. A piros jelzésnél balra fordultunk, majd következett egy hosszabb lélegzetvételű emelkedő a Jancsi-hegy felé. A csúcs előtti tisztáson megpihentünk, majd továbbindultunk az Ökör-orom irányába. A Holló-kő előtt azt javasoltam a többieknek, hogy tegyünk egy kitérőt a Szarvas-kő felé, mert nem sütött a Nap, így biztos, hogy jobb kilátás lesz , mint legutóbb volt. Így is lett, megérdemelt pihenőnket a Csarna-patak völgyébe belátva töltöttük el. Egy-két ajándék szlovák csokit is megkóstoltam, jól jön a kalória hosszú emelkedő után. 
Pihenés után innen visszamásztunk a jelzéshez (érdekes módon, a visszaút sokkal rövidebbnek tűnt, mint az odaút, pedig felfelé mentünk) majd a Holló-kő szikláin fotózkodtunk. Ezt követően egy elég csalános, bozótos rész következett, de ezt leküzdve már a Vár-nyereg felé tartó lejtőn találtuk magunkat.
Továbbmentünk, majd a Vadász-kúti vadászháznál megnéztük milyen állapotban van a házikó. Itt nagy meglepetésemre megtudtam, hogy aki nem ismer cseh szavakat az hiába beszél szlovákul, mivel a nyelvtan és a ragozás teljesne más, ezért szinte semmi se ért a cseh nyelvből. 
Meglepő volt ez, mert kb. azt gondoltam, úgy van a két ország nyelve egymással, mint a németek és az osztrákok által beszélt német nyelv. A P+ jelzést követve a Hanák-rét után következett egy komolyabb emelkedő, innen viszont szép volt a kilátás visszafelé tekintve. 
Miután felértünk a csúcsra elköszöntünk egymástól, mivel a többiek 2 éjszakát itt töltöttek, én viszont még el akartam érni az utolsó vonatot Diósjenőn. Mivel pont 17:30-kor indultam a turistaháztól sietnem kellett. Mégis a hosszabb, PX utat választottam, mert a Rakodó után nemigen szeretem az Égés-tetőre vezető emelkedőt, inkább általában megkerülöm a Hangyás-bércet a Spartacus-forrásnál. 
Csóványoshoz felérve láttam, hogy a kilátóra valaki árpádsávos pajzsot festett. Nem mentem fel, pedig lett volna időm: kereken 40 perc alatt felértem a Csóványosra. Nem volt ott senki, mint általában estefelé egy nyári hétköznapi napon. A legrövidebb, zöld jelzésen indultam le. Meglepetésemre a Málna-hegy környékén egy terepjáró jött velem szembe. Sajnos túl gyorsan mentem, így nagyon korán leértem a Verebes-kaszáló felől érkező köves útra. Úgy döntöttem hosszabbítok az úton, így balra fordultam és a betonútig mentem, amin felmentem a Závozhoz, majd folytatva az utat az aszfalton leértem Diósjenőre. 
Útközben az egyik kanyarban egy kereszt emlékeztetett egy régi balesetre. Így is nagyon hamar, 20:10-kor leértem a vasútállomásra.
Ahhoz képest, hogy egyetlen méternyi új szakasz se volt a túrán nagyon jó volt, egyrészt a társaság miatt, másrészt az idő miatt. Idén már tizedszer voltam a Csóványosnál.
Táv: 31 km Szintemelkedés: kb. 1400m 10:40-20:10
