HTML

Börzsöny

Hazánk egyik legérintetlenebb és legösszefüggőbb hegysége, mely gazdag állat- és növényvilágával a természetkedvelők igazi paradicsoma.

Friss topikok

2011. február 5. Ipolytölgyes - Rózsa-forrás - Széles-hegy - Márianosztra

2011.02.05. 20:07 :: adamnfl

2011. február 5.

Mind a mai napig Ipolytölgyes azok közé a faluk közé tartozott, ahonnan sosem indultam vagy érkeztem még túranapokon. 

Kiérve a faluból párszáz méterrel később egy pincesoron vezt keresztül az út, ami nem is inkább sor, hanem több párhuzamos kis utcácska együttese. Meglepő volt, hogy senki az ég egy adta világon nem volt egyiknél sem, előzetesen kicsit tartottam a kutyáktól, de mint kiderült feleslegesen. Elhagyva ezt a részt letértem a piros négyzet jelzésről, (amit az én térképeim még nem jeleznek) az balra felfelé tartva a Róth-erdő környékén csatlakozik a Nagybörzsönyből induló piros jelzéshez, én viszont a jobbra tartó széles, sáros úton mentem tovább. Néhány perccel később bal kéz felől egy őzre lettem figyelmes, amint engem megneszelve a szántóföldön át menekült. Elgondolkoztam azon, hogy ilyenkor milyen védtelenek, amikor nyílt terepen vannak.

Átlépve a Nemzeti Park határán kisvártatva a Hosszú-patak völgyében találtam magamat. Öt perc séta és egy nehézkes patak-átkelés után az Erdészet egykori házait vettem észre a fák mögött. Már régebben is néztem ezt a térképen, az egyik oka pont az volt annak, hogy erre jöttem, hogy megnézzem milyen házak is ezek. Nos két házról van szó, a képen a kisebbik látható, közvetlenül mellette egy nagyobb szintén teljesen elhagyatott, az enyészetnek hátrahagyott épület található. Nem az első és szerintem nem is az utolsó épületek, amire azt mondom, hogy egy kis ráfordítással pompás erdei házikóvá lehetne őket alakítani, a környezet igencsak idálisnak mondható.

Pihenés után tovább folytattam az utat, majd a Gregán-kútnál a Közép-hegy bal oldalánál mentem tovább. A Rózsa-forrást vagy másnéven Büdös-kutat sajnos nem találtam meg, úgyhogy nem álltam meg és egy nagyobb lendülettel felmásztam egész addig az erdészeti útig, ami kb. párhuzamosan fut a K+ jelzéssel. Ahol a jelzés becsatlakozott ott felmentem a háromszög jelzésnél a kilátóponthoz, ahonnan ráláttam a következő célpontra, a Széles-hegyre. Egy feleslegesen megmászott hegy és két többcentis véres seb (szúrós tövisek) után nekikezdtem a Széles-hegy megmászásának. Miután kereszteztem a börzsönyi kék jelzést tudtam, hogy már nem lehet sok hátra, és valóban: kisvártatva felértem a tényleg széles, lapos csúcsra, ahonnan klassz kilátás volt a Duna irányába. A csúcs keleti oldalán kiírtották az erdőt, így jól lehetett látni a következő célpontot

(akkor még nem tudtam, hogy az a végállomás is lesz), Márianosztrát. Elindultam lefelé a falu irányába a széles erdfészeti úton, majd miután lejjebb értem kiértem a fák közül és egy laposabb, viszont annál sarasabb részen találtam magamat.

 Jobbra tekintve a Börzsöny talán legszebb formájú csúcsa, a Nagy-Galla volt látható, baloldalt pedig a Kopasz-hegyre és a mellette levő Vastag-hegyre lehetett látni. Innentől nagy szenvedés volt a sár miatt egész a falu határááig. Még hétközben gondoltam ki, hogy erre jövök, egyrészt tavaly hiába voltam húszszor a Börzsönyben, Márianosztrán egyszer se, másrészt a pálos kegytemplom és a börtön környékén eddig még nem jártam. Beérve a faluba először lecsekkoltam a buszmenetrendet, aztán úgy döntöttem, hogy a mai napon ennyi elég volt a túrázásból, mostanában úgyis kissé eltolódott az egyensúly a menetelés irányába, s a Börzsöny számos érdekes kulturális, történelmi látnivalója mellett elmentem, vagy csak éppenhogy érintettem. Pont fél egy volt, így kereken egy órám volt a busz indulásáig. 

Először a templomhoz mentem fel. Belülről épp más túrázók jöttek ki, ezután pedig sáros bakancsomat amennyire csak lehetett letörölve bementem, kissé így is szégyenkezve, hogy ennyire koszos ruhákban megyek egy ilyen helyre. Bent nem volt épp senki, pár percet elidőztem a szép oltárok megtekintésével.

Eztuán a Rabtemetőt szerettem volna megnézni, mivel azt olvastam, hogy ez az egyetlen az országban. Az 1970-es évekig temették ide az embereket, utána viszont már a falu temetőjébe kellett a halottakat végső nyugalomra helyezni. Először teljesen ellenkező irányba indultam, de aztán észrevettem egy táblát ami a rabtemetőt mutatta így elkezdtem követni. Az úton volt egy egy lerobbant sorompó, ahol azonban semmilyen őr nem volt, és még csak ki sem volt írva semmi, így bátorkodtam továbbmenni.

Közvetlenül a börtön szélén vezet ez az út, bár az őrtornyokban nem voltak, dupla szögesdrót gondoskodik arról, hogy akinek bent a helye az bent is maradjon. Ez az út becsatlakozott a P+ jelzéshez, amiről száz méterrel később egy kis út ágazott le balra, ez vezetett a rabtemetőhöz. Kissé figyelmetlen voltam és itt akkorát estem, mint az ólajtó, amivel nem is lett volna probléma, de olyan szinten sáros lett a nadrágon hátsó fele, hogy az minden képzeletet fölülmúl. Időm igencsak fogytán volt, húsz perc múlva indult a busz, így csak 1-2 képet csináltam itt és már indultam is vissza.

Amikor visszafordultam a börtön mellett elvezető útra akkor vettem észre legnagyobb meglepetésemre, hogy visszafele több tábla is ki van téve, hogy "Belépés szigorúan tilos! Lőfegyverrel védett terület!" stb. mivel a kerülőúttal lekéstem volna a buszt, és idefele úton se volt egy árva lélek se sehol, bátorkodtam ugyanarra visszamenni mint amerre jöttem. Csak jobban védenek egy börtön területet annál, hogy utcai emberek ki-be járkálhassanak gondoltam. 

Szerintem a külső kerítés csak ez, mert jóval beljebb látszódik egy másik szöges drótos rész, ott azonban fal is véd a szökéstől. Reméltem, hogy nem jön senki, ha meg jön és kérdőre vonnak végső esetben az jutott eszembe, hogy nagynéném férje egy-két éve még (nyugdíjazása előtt) főosztályvezető ezredes volt a büntetés-végrehajtásnál, az ő neve hátha jól cseng még most is itt is, de nagyon reménykedtem, hogy erre nem kerül sor. Persze aztán nem is lett semmi, ahogy jöttem, úgy el is mentem. Valahol a neten láttam egy képet ugyanabból a szögből, mint amit én csináltam, s azt is magánszemély készítette, tehát valószínűleg csak régről maradtak ott a táblák. A buszhoz egész hamar odaértem és egész úton hazafelé próbáltam eltakarni a hátsó felem, hogy ne legyek közröhej tárgya, ez sikerült is, hol több, hol kevesebb sikerrel...:)

A túra adatai: Táv: 14 km    Szintemelkedés: kb. 600m    8:35-13:25

23 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borzsony938m.blog.hu/api/trackback/id/tr672640797

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mirko vosátka · http://vosatka.blog.hu 2011.02.05. 20:42:23

ezt a délnyugati részt én sem jártam be még eléggé. március-áprilisra tervezek errefelé túrákat majd. van egy csomó útvonal, amit be akarok járni arrafelé, mert utoljára 15 éve járta arra (kimondani is rossz :D )

az az igazság, hogy a télnek is megvannak a szépségei, de én inkább a tavaszi-nyári-őszi erdőt szeretem, uh az érdekesebb túráimat akkorra fogom időzíteni :)

figyu, Ádám, akartam küldeni mélt is, hogy nem lehet úgy megoldani, hogy a fejlécedben a blog címére rá lehessen kattintani és a főoldalra küldjön? az praktikusabb. vagy a sablon maga ilyen?

mirko vosátka · http://vosatka.blog.hu 2011.02.05. 20:43:04

ja, amúgy jót kuncogtam magamban a börtönös "kalandon" :)) jó leírás!

adamnfl · http://borzsony938m.blog.hu 2011.02.05. 21:02:43

@mirko vosátka: meglehet oldani valahogy, csak nem igazán értek a css szerkesztéshez, az se volt könnyű megoldanom hogy a blog címe ne legyen benne a képben, mivel annak megvan az eredeti szövege:) De majd azért a napokban megpróbálom megcsinálni:)

én amúgy azt hittem, hogy ez "lightosabb" börtön, de most olvastam, hogy itt van 1-2 közfelháborodást keltő eset elkövetője is (pl. a Kiskunlacházi 14 éves lány gyilkosa, tele volt a média vele 1-2 éve) Furcsa így belegondolni:S

Még mindig van elég sok hely a délnyugati részen is amerre még nem voltam (pl. Zuvár) Mondjuk a mai nap első fele is olyan volt, hogy kilométerekre voltam a legközelebbi turistautaktól.

Jaj de várom már én is a tavaszt:)))

Tke 2011.02.05. 21:51:57

Hali!

Először is: szép a fejléc. Sokmindent "bele pakoltál", de jól sikerült:)

Másodikként pedig a patakos átkelésekről akarok kérdezni. Milyen bakancsban, mivel mész? (Tudom, mivel menni kell...) Nyilván nem gumicsizmával.

Jók a leírások, jó képeket hozol, köszi:) (Tibor)

adamnfl · http://borzsony938m.blog.hu 2011.02.05. 21:59:33

@Tke: köszönöm! Mostanában már nem csinálok olyan sok képet a túrákon, de most már jobban ráérzek, hogy miket érdemes fotózni:)

Igazából bakancsban megyek persze...ha nincs áradás akkor a köveken próbálok átkelni és időközönként bevetni a távolugró múltamat:D viszont ha áradás van akkor nincs mese...viszont oldbikeold kolléga a dec.30-i túrám kommentjei között egy nagyon jó ötletet javasolt, nem tudom olvastad-e:)

oldbikeold 2011.02.05. 22:46:51

grat..remek képek...
Egy kis köröcskét én is nyomtam:
picasaweb.google.com/114841135456821063554/MogyorosBerc#
Piszok nagy szél és hideg volt a felső részeken,de túléltem.
Csoda,hogy nem kaptál "golyót" a kerítésnél!
A hosszú patak völgyében még én sem jártam. A Sákola tető környéke és a Gallák-a Zuvár "kellemes" volt,de nekem is kijutott a sárból.
Sajnos a vadak ma elkerültek csak egy őz került a látóterembe.

adamnfl · http://borzsony938m.blog.hu 2011.02.05. 22:56:33

@oldbikeold: Azt olvastam, hogy 3× próbáltak onnan megszökni: az egyiket még az utcában elkapták, egy másikat Zebegényben, míg egy harmadik esetben Verőcéig jutott az elítélt...és az egyik úgy mászott át a szöges drótokon (hogy hogyan azt nem tudom:S) hogy az őrök figyelmeztették, sőt célzott lövéseket is leadtak de azok célt tévesztettek...hollywoodi történet:D Nem azért ennyire nem volt vészes a dolog, de az meglepett, hogy sehol senki...majd ha mentek arra, pl. a P+on tuti tudni fogjátok melyik rész ez a falu határánál:)

Nekem elég sok vad jutott mára, de nem igazán volt a kezem ügyében a fényképezőgép:(

oldbikeold 2011.02.05. 23:06:29

Kedvelem a P+-t jól tekerhető..a lőfegyveres táblát én is láttam,de jobban tartottam a mangalicákra "felügyelő" kutyáktól.
távolugrás...hmmmm... magasugró voltam anno..:):)

mirko vosátka · http://vosatka.blog.hu 2011.02.06. 10:27:12

@adamnfl: ezekkel én is szívni szoktam. pl át akarom állítani a blogom betűméretét hangyabetűről valami nagyobbra, de nem tudom :D csak mondtad, hogy egy cimborád csinálta a fejlécet, azt hittem a webes részéhez is ért, azért szóltam, h hátha be tud rakni linket.

@oldbikeold: szép túra (itt kommentálom, mert a picasán letiltottad a kommentelést), ezeket az útvonalatkat tervezem bejárni én is nyárra. mármint mogyorósbérc, rákos-patak stb. meg még egy-két bronzkori várat, amit még nem láttam. és azokhoz is visszamegyek, amiket már láttam :))

a nyomok a mogyorós-bércen nem az Ussz nicknevű túrázóé? amúgy kezd kiderülni, hogy mindenki a tiltott területeken túrázik :DDD

adamnfl · http://borzsony938m.blog.hu 2011.02.06. 10:53:10

@mirko vosátka: amúgy mi számit tiltott területnek? minden, ami nem jelzett turistaút?:D szerintem ezerszer több kárt okoznak a jelzett főútvonalak "túrázói" mint mi akik néha végigmegyünk egy-egy völgyön és bércen (általában egyedül) ahol nincs rendes út (szerencsére), bár sok esetben régi erdei vasútak, szekérutak nyomai megvannak még.
A francba ma már bánom, hogy nem mentem többet tegnap:D Bár télen egyedül minden hétvégén...most már valakit próbálok szerezni jövő hétre:D

mirko vosátka · http://vosatka.blog.hu 2011.02.06. 11:29:34

@adamnfl: hát olyan értelemben tiltott terület, hogy nemzeti parkban tilos letérni a jelzett útvonalról. másrészt ezek a részek a NP-n belül is magterületnek számítanak, amik szigorúan védettek :))

amúgy én is úgy gondolom, hogy nem okozunk "kárt". de azért egyszer szívesen elbeszélgetnék erről egy természetvédelmi őrrel is.

(egyszer többnaposon voltunk a börzsöny északibb részén. drégely mellett hadgyakorlat volt. rakétákat lőttek... pár napig... közelről (3km) ijesztően hangos volt, és kb 10 km-re elhallatszott. ráadásul a helikopterek ellenőrizték, hogy nem tévesztett-e célt a lövedék, és nem ég-e az erdő - a helikopter is kurva hangos. oké, ez nem a magterület, de azért kicsit nagyobb terhelés, mint egy turista.)

majd vmikor dumáljunk a közös túráról. a jövő hetet még nem tudom.

adamnfl · http://borzsony938m.blog.hu 2011.02.06. 12:05:16

@mirko vosátka: oké én benne vagyok, és kb. bármikor jó...sok olyan útvonal van amit kinéztem de csak zöldülés kezdete után akarom bejárni, de mi mehetünk valami megszokott, jól bevált részen is...

Ezt a természetőrösdit meg nem veszik szerintem valami nagyon komolyan, vagy elég ember nincsen...az biztos hogy én az összes börzsönyi túrám alatt 2× láttam a természetvédelmi őrszolgálat kocsiját...igaz mind a 2 a Magas-Börzsönyben volt, de egyik esetben pl. a lerobbant autójukat javitgatták a Málna-hegy környékén...mondjuk én örülök neki hogy nem hemzsegnek az erdőben ilyen fontoskodó alakok...bár ha valahogy lehetne szerezni ilyen engedélyt akkor nem lenne probléma csak ez sztem túl nehézkes dolog lenne...egyszer még tavaly küldtem mailt az NP-nek és arra nem voltak képesek hogy válaszoljanak, úgyhogy innentől kezdve részemről én csak egy eltévedt turista vagyok tiltott területen...

mirko vosátka · http://vosatka.blog.hu 2011.02.06. 12:48:02

@adamnfl: félreértetted, nem úgy értettem a természetvédelmi őrt. a mostani természetvédelmi őrök egy jó része kutató, biológus, zoológus stb, nem rendfenntartó. (mondjuk pont ebből vannak problémák, de ez más téma.) akikkel én beszéltem, meg ismerek is egyet, azok jó arcok. amitaz előbb írtam, azt úgy értettem, hogy egyszer szívesen meghallgatnám a véleményüket arról, hogy ha a magunkfajta csendes túrázók letérnek az ösvényről, az jelent-e terhelést.

amúgy, ha lenne rendes ranger szolgálat, akkor elsődleges feladatuk a fatolvajok (+fatolvaj maffia!), motorosok, orvvadászok elkapása lenne, velünk nemigen foglalkoznának. az kb olyan lenne, mintha a gyilkossági csoport szemetelőket fogdosna a városban :)))

jó szokásomohoz híven épp egy éve halogatom a farkasos videók kirakását :DD abból kiderül, h ezek a mostani őrök jó arcok amúgy.

ja, én is a kizöldülésre tartalékolom a jó túrákat :))) majd küldök mélt nemsokára, aztán abban megbeszéljük.

Tke 2011.02.06. 15:41:46

@oldbikeold: Köszi a linket, amúgy is kértem volna:) Egy darab szemeteszsákot már rendszeresítettem a hátizsákba, akkor beteszem a másodikat:) Jókat mész Te is, blogod esetleg van?

Csatlakoznék az atlétákhoz, ámbár gerely meg diszkoszhajigálással nem lehet patakot ugrani...

A természetvédelmi őrök nagy része jó srác. Rengeteg papírmunkájuk és egyéb teendőjük van. Olyat még nem hallottam, hogy gyalogos embert megbírságolnak engedélyes területen. A magam részéről próbálom elérni őket és bekéretőzni ide-oda. A zAlföldön teleszkóppal kurva nagy távolságból kiszúrnak, úgyhogy felénk annyira nem egyszerű...

Mondjuk egyszer már veszekedtem a DINP visegrádi irodájával és egyszer helyre raktam egy másikat azon a békési területen, ahol kölök korom óta mászkerálok.

Tke 2011.02.06. 15:47:10

@mirko vosátka:
A drégelyi vár közelében (évekkel ezelőtt) én is belekeveredtem egy hadgyakorlatba. Vagy húsz kölökkel túráztunk, akik eleinte élvezték. Aztán mondtam nekik, hogy ezek nem játékpukik. Még a szele is fáj és viszi végtagokat..., az egyik izgágát pofán is vágtam illusztrációnak... Asszem fehér atlétákat nyomtunk botokra és nyílt területen húztuk el csíkot:)

adamnfl · http://borzsony938m.blog.hu 2011.02.06. 17:07:39

@Tke: Én is igazából diszkoszoztam, csak általános suliban volt még a sprint és a távolugrás...de középsuliban megerősödtem és 19 éves koromig súly/diszkosz volt az amit igazán élvezettel csináltam...nekem a gerelyhez túl merevek voltak a vállaim:/ Csak aztán jött egy hosszabb sérülés és...a hegyekben kötöttem ki:D Na jó azért előtte is sokat túráztam, bár a kettő az eléggé üti egymást...a túrázásnál hosszabb állóképesség kell, mig egy dobás 2-3 mp alatt lezajlik...

Én erre emlékszem a drégelyi rakétákkal kapcsolatban, elég nagy balhé volt: index.hu/belfold/amadarak/

Egyszer valahol a Börzsöny szélén jött szembe egy erdősebb részén egy traktor ami fát vitt...az öreg látta a kezemben a fényképezőgépet és még utána is hogy elment kétszer visszanézett...ide a rozsdás bökőt hogy fatolvaj volt-.-'

mirko vosátka · http://vosatka.blog.hu 2011.02.06. 18:15:23

@adamnfl: áhh, kösz, h linkelted ezt a cikket! most utánanéztem és mi egy évvel később, 2003 áprilisában voltunk arrafelé. amúgy nem messzire a hadgyakrolattól táboroztunk, pár km-re :)

@Tke: abszolút nem játék volt, ezsméletlen hangos volt az egész :) ti mikor jártatok arra?

és min vesztél össze a dnip-sekkel, meg a békési őrrel? ez érdekelne.

amúgy nekem természetvédelmi őrökkel soha nem volt problémám, vadászokkal igen, de akkor mi voltunk a hibásak.

Tke 2011.02.06. 20:59:59

@mirko vosátka:
A Dinp-vel a (duna)bogdányi kőbánya kapcsán veszekedtem. Táborhelyet kerestem a csapatnak, arrafelé pedig van esélyes terület. A terület természeti értékeire hivatkoztak, elég egyoldalúan, csúsztatásokkal és elég magas lóról. Kértem, hogy mondják meg, milyen kitételeik vannak. Aztán mérges lettem, és megkérdeztem, hogy amikor Nagymarosnak robbantották naponta! kétszer (9órakor és du. 1-kor) az andezitet és egész nap mentek a dömperek, akkor melyikük merte kinyitni a száját? Nehogy már eltévesszék a házszámot...

Békésben hasonló helyzetben mondtam az arrogáns természetvédelmi őrnek, hogy én bizony nem fogok tőle (egy bizonyos TK területen) engedélyt kérni semmire. Aztán miattam jöhet ki a pusztára, úgyis aza a dolga, legalább eggyel többen vagyunk, ha jönnek a kisebbségek... Végül szépen köszöntünk el.

oldbikeold 2011.02.06. 21:12:56

-MV:a picasán lehet megjegyzéseket írni!úgy tudom,hogy nem tiltottam le....
-időnként "eltévedek" .....
-remek túra volt csak a jeges szél ne lett volna...
-természetvédelmi őr:a picasán "általában" leírom az útvonalamat és Pl.a zempléni túrám képeihez egy természetőr megjegyzést tett... "köszönöm a leírásokat a Te itinered alapján jártam végig egy-két útvonalat" hmmm mit mondjak?
ez a képgalériája:
picasaweb.google.com/halaszanti/Magamrol#
feltétlen klikkeljetek az egész album nézethez-eszméletlen jó album!!!!
Tke:
a gerely volt a kedvencem.:):) ennyi maradt a képekből.....
picasaweb.google.com/103478529843389805908/RegiIdokKepei#5512003553310099122
igen a seregből....pedig 9 év volt az atlétika...
-blogom nincs,de oldbikeold,2,3,4,5 a picasán..-használd a linkjeimet és már "ott" is vagy
-ja igen a mai képek:
picasaweb.google.com/103478529843389805908/RegiIdokKepei#5512003553310099122
-piszok nagy a sár....

adamnfl · http://borzsony938m.blog.hu 2011.02.06. 21:40:48

@oldbikeold: amúgy merre laksz ha szabad kérdeznem, hogy ilyen gyakran tudsz menni a Börzsönybe pl.? Pesten kivül? Autóval mész? Ezt abból gyanitom hogy elég gyakran mész körtúrákat:)

oldbikeold 2011.02.06. 22:04:32

@adamnfl: BP-8 évig autómentes voltam,de macerás volt a bringaszállítás,így nem kell a menetrendhez alakalmazkodni.Igen ez a titka a körtúráknak.Télen gyalogolok és a börzsönyt szeretem,de ha csak tehetem bringázok.Havi kb. 20 napot dolgozom /napi 15 óra!!/-így marad időm,túrázni...gerecse,vértes,pilis,bakony,mátra,bükk stb....
Az idei év a terveim szerint a cserehát és a felvidék felfedezésével fog eletelni.

mirko vosátka · http://vosatka.blog.hu 2011.02.07. 21:18:46

@oldbikeold: a cserehát és környéke egy kedves kis elfelejtett hely lenne, csak eszméletlen nagy a nyomor. a cigányok állítólag már raboltak ki turistákat is arrafelé, de remélem, csak elszigetelt dologról van szó. (habár talán tökmindegy, h elszigetelt-e vagy sem, mert akivel történik, annak pont elég.)

nekem személyes kedvencem az aggteleki-karszt és környéke, gyönyörű részek vannak arra, és szépséges falvak, nagyon kedves emberek.

nyáron a börzsönyön kívül többet akarok egynaposra menni a mátrába én is.

@Tke: hja igen, a szokásos, egy legálisan táborozni szándékozó csapattal könnyebb kekeckedni, mint a sokpénzű vállalkozókkal, meg bűnözői csoprtokkal.
süti beállítások módosítása