2011. május 5.
Még januárban, térdig érő hóban terveztem el ennek a túrának az útvonalát, de szerettem volna megvárni a májust, mert tavaly is ilyenkor voltam erre és elég mély nyomot hagyott bennem az a túra. Az Északi-Börzsöny valamiért mindig is közel állt hozzám, a Csóványos és az arról lefutó völgyek után talán leginkább ezt a részt szeretem.
Reggel korán keltem, az 5:50-es vonattal indultam Szob felé, majd most először a 6:35-ös volánbusszal mentem, amely a vasúthoz hasonlóan szintén gyorsított, mivel Nagybörzsöny érintése nélkül megy, sőt a hegységet is megkerüli. Kereken egy óra alatt értem el Bernecebarátira, ahol már az első lépések után észrevettem, hogy bizony csütörtök van, hétköznap. Gyerekek a buszmegállóban, a tejeskocsira az utcákon várakozó emberek, beszélgető idős nénik.
Egyszóval a hétvégi napokkal ellentétben igazi élet van hétköznap reggel még egy ilyen kis faluban is. Végigbaktattam a főutcán, majd elmentem egy EU-s pénzből épülő szép új erdei iskola mellett. Innentől - ahogy gondoltam - jódarabig egy lélekkel se találkoztam. Ott, ahol a S+ jelzés a Katonsírok felé indul letértem a nagy-völgyi útról.
Azonban nem a jelzéseket követtem, hanem dél felé indultam, majd miután a patakvölgyben keletnek tért az út nem sokkal elindultam felfelé az Óhájak nevű rész irányába. Nagyon szép völgy ez, máskor is jövök majd erre. Régebben a Google Earth-ön már láttam, hogy itt egy hatalmas összefüggő irtás van, de erre még eddig nem jártam. Amint felértem, egy vadászlesre felmászva megreggeliztem.
Szeretem az ilyen "erdő közepén tisztás" jellegű részeket, főleg, hogy innen jó a kilátás a Szlovákia felé. A távolban repceföldek sárgállottak. Kis szünet után továbbmentem délkelet felé, majd egy másik többhektáros tisztás mellett elgyalogolva két őzt is elijesztettem a bozótos mellől. Pár perccel később értem fel a sárga jelzéshez, ahonnan már csak néhány száz méter volt a Lapos, majd a Varjas-kunyhó. Ezen a szakaszon két héttel korábban is mentem. A pihenőhelyen kicsit leültem, majd következtett ismét egy olyan szakasz amerre eddig még nem voltam.
Március közepi túrámon a túloldali völgyben másztam fel a jelzéshez, itt volt az ideje, hogy kipróbáljam ezt az utat is. Viszonylag hamar leértem a Kalakocs-patak bejáratához, most nem kellett a patakon való átkeléssel bajlódnom, alig-alig csordogált valami a mederben. A zöld jelzésen indultam felfelé, s amikor már azt hittem "meghalok" olyan meredek volt, észrevettem, hogy van aki rosszabbul járt: egy kutya teteme hevert az ösvény kellős közepén. Szomorú látvány volt.
Innentől már hamar felértem az Ötholdas nevű részhez, ahonnan rá lehet látni a Magosfára és a Csóványosra is. A kék és zöld jelzéseket követtem, majd a Hármashatár előtt a szokásos farönkön megpihentem és a szomszédos Dedre-bérc erdőségeit nézegettem. Akárhányszor csak jártam erre eddig, mindig a kéken folytattam tovább a Kőkapu irányába, hát most eljött az ideje egy kis újításnak. A zöldről nem tértem le, hanem folytattam Hont irányában az utat. Ekkor értek az év első csaláncsípései is, majd kisvártatva a távolban Ipolyság (Šahy) házai tűntek fel.
Amikor leértem a Honti-szakadék széléhez, a K+ és Z jelzések találkozásához 11 óra múlt pár perccel. Egy kis csokiszünetet követően a K+ jelzésen kezdtem visszamászni a börzsönyi kék jelzéshez. Az út középső harmada iszonyúan benőtt, 5 méterenként kellett lehajolnom, gyakran már a négykézláb menetel határát súrolta a dolog.
Gratulálok annak, aki ezen a képen látja merre megy az út. A szakasz vége már széles erdészeti út, egész hirtelen csatlakozott be a kék jelzés.
Kőkaput elhagyva kimásztam kicsit a hegyoldalba, mert szép képeket lehet onnan csinálni.
Tavaly májusban is voltam itt de a felhőszakadás miatt nem sokat lehetett látni a tájból.
Visszatérve a kék jelzésre a Sárkány-törés felé mentem tovább, majd nem is olyan messze egy csoport hangjait hallottam. Találkozni nem találkoztam velük, mert éppen letértem egy jelzetlen erdészeti útra. Ez az út nem sokkal később becsatlakozott abba ahol tavaly májusban már mentem. Ez az egyik kedvenc utam az Északi-Börzsönyben, mert egyrészt jelzetlen, másrészt elég sok nagyvad szokott errefelé mindig lenni, harmadrészt pedig az egyik kanyarnál hihetetlenül jó a rálátás a Drinó-fejezetre és a Vár-bükkre.
Rögtön ezután egy nagy faszállító teherautó ment el mellettem, aminek nemigen örültem. Miután leértem a Nagy-völgybe nyugat felé fordultam és Deszkáspuszta felé indultam. Ott egy kicsit megpihentem, majd irány tovább az Oszlopó-forrásig.
Elfogyott a vizem és tölteni akartam újra magamnak, de belenézve a forrásba inkább úgy döntöttem, hogy ezt most kihagyom.
Visszamentem a Drinó-völgy bejáratához, majd a patakot követve bementem a völgybe. Már régóta szerettem volna a "másik" Drinó-völgybe is eljutni, hát ennek is eljött az ideje. Alig mentem 200 métert amikor az erdő tisztássá vagyis irtássá változott.
Legalább 500 méter hosszúságban egy elég nagy részt lekanyarintottak a hegyoldal erdőségéből. Pár perc gyaloglás után egy motoros(!) jött szembe, ami kicsit meglepett, mert ennek a völgynek a vége szerintem a Börzsöny három legeldugottabb helyének egyike. A motoros megállt előttem, majd - mivel látta a kezemben a fényképezőgépet - kérdezte hogy mit akarok itt fotózni...Mondtam, hogy a tájat...és kérdeztem, hogy miért, baj? Ő erre olyan gőgösen, mintha maga a római pápa lenne mondta hogy ő itt az erdész, majd kérdezte hogy hová megyek. Nagyjából elmondtam neki, amikor látta, hogy komoly túrázó vagyok akkor kicsit megenyhült és jó utat kívánva továbbrobogott. Igazából rendben van, hogy ő az erdész, de ezeket a számonkérés jellegű dolgokat nagyon nem szeretem. Szeretek arra menni amerre akarok, és én se kértem számon tőle, hogy mi ez a többhektáros irtás aminek éppen a kellős közepén állunk, amikor Királyréten és több más helyen is a lékvágások fontosságáról áradoznak. Csak hát nemigen azt csinálják ugye. Amint az irtásnak vége lett beértem az erdőbe. Ekkor az út már egyértelműen kelet felé tartott. Az erdészeti út mellett erre lettem figyelmes:
Elképesztő, lassan már azon se lepődök meg, ha természetvédelemről szóló könyvek, kiadványok lesznek eldobálva mindenfelé...az ilyen nem tudom miért olvas természetleírást. Egy vadászlest és egy kisebb rétet elhagyva az út igazi dzsungellé változott, szinte már-már teljesen áthatolhatatlan részekkel. Nagyon nem lepődtem meg, mert tavaly májusban pár száz méterrel arrébb a Drinó-fejezetről lefelé tartó út is járhatatlan volt, még az ilyen elvetemültek számára is mint én vagyok. Megvan azonban az előnye ennek is: ezalatt a párszáz méter alatt nem kevesebb, mint öt (!) különböző, tehát nem egy csoportban levő nagyvadat ijesztettem el. Amit rettenetesen bánok az az, hogy az egyik szarvas a bokorból előugorva kevesebb, mint 15 méterre tőlem hosszú másodpercekig farkasszemet nézett velem. Mivel a fényképezőgép a kezemben volt, óvatosan sikerült is bekapcsolnom, de nem csináltam képet a hasam magasságában levő géppel, hanem hirtelen a szememhez emeltem, erre a szarvas azonnal arrébb állt. Nagy tanulság. Pár perccel később értem fel a sárga jelzéshez, nem sokkal a Csurgó-fejezet előtt.
Régebben lehet, hogy erre jött a sárga jelzés, mert egy kis pad is van a tisztás szélén. A Wenckheim-utat keresztezve rátértem a kék négyzet jelzésre. Pénzásáshoz olyan fél négy tájban értem körülbelül. Annyira elmondhatatlanul szép, igazi túraidő volt, hogy nem is emlékszem volt-e már ennél ideálisabb időm bármikor is. A Nap egész nap sütött, felhők csak elvétve, kellemes szellő fújdogált és május ellenére a Nap egy kicsit se égetett. Bárcsak mindig ilyen ragyogó idő lenne.
Pénzásától a betonúton mentem tovább, mert a kéken már többször voltam, de a Bernecebarátiig tartó szakasznak ez a része pont hiányzott még, ideje volt tehát pótolni.
Megkerülve az Öreg-Vágási-hegyet és annak jellegzetes magányosan álló fáit félóra gyaloglással értem el a parkolóhoz, ami igazából nem is parkoló, csak meg tud ott 2-3 autó állni és kész. Persze most nem volt ott senki sem így a piros jelzéshez felkapszkodva indultam meghódítani a várat. Útközben egy elpusztult vakondot is láttam, majd negyed ötkor felértem Drégelyvár romjaihoz.
Hétköznap lévén nem csaltak megérzéseim: egy lélek se volt ott. Negyedórát elnézelődtem ott, beazonosítottam Balassagyarmatot, Nagykürtöst (Vel'ky Krtiš), a Berceli-hegyet, a Karancsot és a Mátrát. Egyszóval megéri felmászni mindenképpen! Lefelé a meredek úton jöttem, majd onnan a P+ jelzésen, ami az én emlékezetemben mint még P jelzés szerepelt de nem olyan rég ezek szerint átfestették. A Schaffer-kútból se mertem inni, eléggé szemetes volt sajnos a környéke. Meglepetésemre ahogy gyalogoltam Drégelypalánk felé az egyik tanösvény ("Apródok útja") táblánál azt vettem észre, hogy nemcsak, hogy szlovákul is rajta van a szöveg, de az van felül, első helyen! Ez később, a vasútállomásnál leírtak tükrében lesz érdekes.
Beérve a cigánysorra hangoskodó, énekelgető embereket, focizó cigánygyerekeket lehetett csak látni, akárhova is néztem. Olyan élvezettel focizgattak ott hétköznap délután 4-5 óra felé, hogy abban se voltam biztos, hogy iskolába járnak-e egyáltalán. Nem egy nagy élmény ez az utca, nem értem miért erre hozták a jelzést. Mivel időm is volt még valamennyi, úgy döntöttem, hogy Drégelypalánk nagyállomásáig is elgyalogolok. Tíz perccel a vonat indulása előtt értem oda, pont időben. Meglepve láttam a vasútállomáson kiragasztott papírosokat, miszerint a szlovák vasúttársaság (ZSŠK) május 1-től egyoldalúan megszűntette a Somoskőújfalut Fülekkel, Párkányt pedig Szobbal és Budapesttel összekötő vonatokat. Lassan már ezen se lepődök meg. Közel kétórás döcögés után, illetve a váci vonat késése miatti 20 perces várakozás után fél kilenc körül nem sokkal szálltam le a vonatról Újpesten. A reggeli vonatról csináltam két képet, minden magyar vonatnak ilyennek kéne lennie.
Rajtam kívül az egész vagonban csak a kalauz utazott, akinek a feje látszik is a képen.
Inkább felkelek egy órával korábban, így csak a vonattal nyerek 35-40 percet Szobig, és még csak nem is kell többet fizetni.
Táv: 41 km Szintemelkedés: kb. 1400m 7:35-17:50