2011. január 22.

A hét elején még komoly hóesést mondtak a hétvégére, csütörtök magasságában azonban már tiszta, napos időről lehetett olvasni. Tavaly áprilisban egyszer már indultam Borsosberényből, s mivel az egy nagyon jó kis túra volt, ezért gondoltam miért is ne, lehetne most is innen kezdeni a túrát. 8:35-kor ért oda a vonat, s ugyanarra indultam, mint legutóbb: visszafelé a sínek között egy 5-600 métert, majd a Z+ jelzésen a Kámor irányába. Az első kilométer egy szántóföld szélén vezet, ami kicsit kiemelkedik  már a környezetéből, így a Visegrádi-hegység csúcsaira is rálátás nyílt. Kb. 40 perc után balról széles, Diósjenő felől jövő bicikli út csatlakozott. Ennél a szakasznál egy kis fenyveserdő mellett megy az út, ez később fentről a Kámorról és a Kőemberről is jól lehetett látni. Egy kis lejtő és egy erőteljes jobb, majd bal kanyar után értem el a Makkos vadászházhoz, ahol most állt egy terepjáró, nemúgy, mint múltkor, amikor egy lélek se volt ott. Az autó ellenére én bátorkodtam a rövid bekötőúton bemenni a házhoz és megpihenni egy kicsit.

Ezután direkt nem arra folytattam az utat, mint tavaly áprilisban, hanem a patak bal oldalán, egy alig jelzett úton, ami párszáz méterrel később keresztezte a börzsönyi kék turistajelzést. Itt persze mentem tovább egyenesen felfelé. Bal oldalt lent a völgyben hatalmas lyuk tátongott, s akkor is épp a favágók zajától volt hangos az erdő sajnos. Otthon még úgy terveztem, hogy a Kámor és a Kőember közötti völgyben felmegyek az Oroszi-Závozhoz, és onnan mászom meg a Kámort, de arra gondoltam, mi lenne ha csak elindulnék hegynek fel és a Hugó-villát alulról közelíteném meg. Lent még nem gondoltam, hogy ez ennyire nehéz lesz. Bizony a Kámor keleti oldala egyike a legmeredekebb börzsönyi hegyoldalaknak. A Hugó-villánál eddig még nem voltam, de most szerencsére sikerült megtalálnom. Szép a kilátás a "villa" elől a Kőember és Nagyoroszi irányába. Szintben kb. 40 méterrel feljebb van a Kámor csúcsa, ahonnan indultam is egyből tovább, most már a sárga jelzésen.

Körülbelül 5 perccel később van egy szép sziklás rész, ahonnan nagyszerű a kilátás. Itt találkoztam az első túrázókkal a nap folyamán. Két oka volt annak, hogy az északkeleti részen túráztam aznap: egyrészt mert az egyik nagy kedvencem ez a rész, és elég rég jártam erre, másrészt aznap a Magas-Börzsönyben teljesítménytúra volt, és szerintem nincs rosszabb dolog az erdőben mint a tömeg és a hangoskodás. Rögtön ezután a rész után egy idősebbekből álló csoporttal is találkoztam. A Jász-bükki-rétnél eltöltöttem egy kis időt mire megtaláltam a Groote-kereszt felé vezető utat. Arra nem voltam még eddig és mivel egy '98-as térkép volt nálam éppen, egy kicsit máshogy voltak a dolgok már. Ahol az utat jelölt erdőben ott már se út, se erdő nem volt, jó hogy a hegyet nem vitték arrébb azóta...

Azután persze meglett az út, és elég hamar a kereszthez értem, amit Groote báró emlékére állítottak (hogy ki volt, s mikor élt pontosan azt sajnos nem tudom).

Közvetlenül  mellette a található a Csipkés-kút, amiből folydogált szépen a víz. Tovább mentem az Oroszi-Závozig, majd a Csánki-kert után elindultam a Wencheim-úton felfelé. A Kőemberről való kilátás megtekintése úgymond kötelező számomra, mivel talán a kedvenc hegyem a Börzsönyben, a kilátás pedig egész pazar.

Tiszta időben a Mátráig is simán ellátni, most azonban csak a cserháti Szandavár csúcsát vettem észre. Ebédelés után (kívánni se lehetne szebb falatozó helyet) visszatértem az útra, ahol ismét találkoztam a Kámorról már ismert csoporttal. Váltottam néhány szót a vezetőjükkel, majd ők a kék négyzeten elindultak a drágelyi romok felé, én pedig az út kanyarulatánál letértem ÉNY felé, a Vár-bükk irányába. Még a közelben levő csúcs előtt van egy őrbódészerű vadászles, de mivel pont jött egy terepjáró , és én nem akartam ott kellemetlenkedni még mielőtt az autó odaért volna továbbálltam. A bércen hosszanti irányban kerítés maradványai vannak. Valószínűleg tényleg valamilyen vár lehetett itt régen, mert nagyon sok lyuk, árok van a teljes gerinc mentén. Miközben leereszkedtem a hegyoldalról találtam egy csúcskövet mellette egy földbe fagyott táblával. Hogy a kő mi célt szolgál egy ilyen meredek hegyoldalban azt nem tudom, és a tábla négysoros szövegéből is csak az utolsó sort volt kiolvasható: "Szigorúan tilos!" Hát nem ma helyezték el, az is biztos...

Átkelve a Nagy-völgyi-patakon elindultam az úton kelet felé. Nem sokkal később egy fatelepnél egy Stihl-fűrészesfiatalokból álló munkáscsoporttal találkoztam. Nagyon sok fa volt kivágva és lerakva az út mentén, de ez az egész napra elmondható...annyi fára amennyit kivágva láttam kis túlzással papírgyárat lehetne telepíteni. Reméljem tervszerűen, odafigyeléssel csinálják ezt amúgy. Amikor elértem a részhez, ahol parkolni lehet a Drégelyvár felé igyekvőknek a lépcsőn felmentem a piros jelzéshez, azonban nem közvetlenül a vár felé indultam, hanem ellenkező irányba.

Megkerülve a Kővágó-hegyet felkerestem a térképen is jelzett vadászházat. A ház elől a domoldalban ki vannak vágva a fák, így jó kilátásban lehet részük az ott ébredőknek. A térkép jelöl egy utat innen észak felé, de az olyan szinten volt benőve, hogy inkább a hegyoldalban mentem a várhoz vezető útig.

Felmentem a várhoz, és kikkel találkoztam? Hát persze hogy ugyanazzal a csoporttal, ma már harmadszor. A vezetőjük viccelődött is, hogy na mi van eltévedtem?...Erre csak annyit válaszoltam, hogy más utakon járunk. Húsz perc pihenő után indulnom kellett, mert már háromnegyed három múlt. Még otthon kigondoltam, hogy nem a megszokott útvonalon megyek le Nagyorosziba vagy Drégelypalánkra, hanem egy teljesen új részen, amerre még nem jártam, és bizony nagyon jó ötlet volt ez. A Kecske-bérc után jobbra letértem és a meredek hegyoldalban leereszkedtem az észak felé tartó patakvölgybe. Mivel kezdett már sötétedni csak akkor álltam meg, amikor kiértem a völgyből a Kút-bereki őrháznál.

Magányos házikó ez az erdő szélén, füstölt a kémény, de inkább nem mentem közelebb. Ötpercnyi sétára onnan egy érdekes dolog van. Ha jól láttam ez egy víztározó akar lenni egy gáttal, de most víz csak helyenként volt benne pocsolyaszerűen, az is csak úgy belefagyva, pedig legalább 7-8 méter magas építmény állt a szélén, aminek a széléhez ki is mentem.

Nehéz elképzelni, hogy hogy itt bármikor is magas volt a vízszint, mert az út amin idáig jöttem csak kb. 3-4 méterrel volt a meder alja felett szintben, és ahogy láttam ez az egyetlen út ami az őrházhoz vezet. Innen egy újabb öt perc alatt jutottam el a Csitári kápolnához, ahol a szentforrások vannak. A történet szerint egy pásztor világtalan fiát itatta az itt feltörő forrás vizével, és a fiú csodás módon meggyógyult, ennek tiszteletére emelték a kápolnát, amiben a később felnövő meggyógyított fiú faragott faszobra található a Szűz Máriáról.

Rendezett, szép, parkszerű rész ez, ahonnan nyomóskútból vihet haza mindeki a szent vízből.

Közvetlenül a kápolna mellett található ez a kis "egyszemélyes" házikó, amit nem lehetett nem lefotózni, míg a túloldalon egy állatfarm van, gyakorlatilag minden itthon elterjedt házi jószággal.

Innentől kb. olyan bő egy kilométer a 2-es főút. Visszatekintve gyönyörködtem a szép naplementében, ilyet ritkán láttam eddig, hogy a Nap alulról világítja meg lilás-narancssárgás színnel dicsfényszerűen a felhőket.

Sajnos erősen sötétetedett már, így a fénykép nem igazán tudja visszaadni a látványt. Pozitívum, hogy Drégelypalánkig bicikliúton tudtam menni, nem kellett a kamionok mellett haladnom az út szélén.

Gyaloglás közben a vasútállomáshoz közel egy látványos Szondi-szobrot is észrevettem, és a nagy hidegben még sikerült egy kis életet lehellnem a fényképezőgépem elemeibe, így utoljára még tudtam egy képet csinálni az emlékműről. A vasútállomáson egy helyi sráccal beszélgettem azalatt a kb. 40 perc alatt, amíg a vonatra vártam. Vácig 1 óra 43 perc alatt ért el a vonat. Mivel 2-3 perccel hamarabb érkezett a vonat Vácra, így elértem az Ostravából jövő EuroCity vonatot. Szerencsére már lehet az EC vonatokat is használni belföldi forgalomban helyjegy nélkül is. Osztogattak egy prospektust a vonaton, amit elolvasva ledöbbentem: az EC-nek csak 5 perccel kellett több idő ahhoz, hogy Pozsonyból Vácra érjen, mint a Bzmotnak hogy Drégelypalánkról eljusson ugyanoda....

Nagyon nagyon jó túra volt, régen volt már ennyire élménydús kirándulásom. Gyakorlatilag minden olyat láttam, amit itthon a túra előtt elterveztem. Egyértelműen az egyik nagy kedvencem ez az északkeleti rész:)

A túra adatai: Táv: 30,5 km    Szintemelkedés: kb. 1000m    8:35-17:15