2010. március. 20.
Az első olyan nap az évben, amikor az ember nyugodt szívvel otthon hagyhatta a kabátját, mert még a hegyekben is kellemes tavaszi időt ígértek.
Miután leszálltam a buszról Nagybörzsönyben, tettem egy kis kitérőt a Szent István korabeli templomhoz, amely állítólag egyike hazánk legrégebbi templomainak. Már sokszor jártam erre, de mindig megcsodálom a maga egyszerűsége és szépsége miatt.
Néhány perccel később egy horgásztó mellett elhaladva a piros jelzést követtem, amely először délnyugat felé, majd délnek tart, s kisvártatva fordul délkeleti irányba, megkerülvén egy kisebb hegyet. A Csörge-kút után letértem a pirosról, s egy ösvényen a patak mellett folytattam az utat felfelé. Egy ideig azt hittem rossz felé megyek, de mikor kiértem a Bizmet-rét aljára egyből rájöttem, hogy pontosan ott vagyok, ahol szerettem volna lenni. Maga a rét egy kb 6-800 méter hosszú, 60-80 méter széles rét, ahol több helyen "emberi nyomok" találhatók(vadászlesek). A kellemesen emelkedő rét végén már messziről muflonokat pillantottam meg, de sajnos mire közelebb értem elillantak. Szerencsére így is azért meg tudtam örökíteni őket.
Egyből a rét végén sziklákkal övezett lejtő kezdőik, innen tökéletes a rálátás a Börzsöny egész nyugati részére. Nem sok helyen lehet olvasni erről a helyről, pedig szerintem mindenképp a hegység 10 legszebb kilátóhelyeinek egyike.
Innen pár perc alatt fent voltam a Gömbölyű-kő 509 méteres csúcsán, ahol azonban nem találtam csúcskövet, így tovább is indultam azonnal a Kis-Koppány irányába. A fákon kopott jelzések voltak: régen nem a hegyoldalban, hanem fent ment a piros jelzés. A Kis-Koppány csúcsát egyáltalán nem övezik fák, így a Sákola-tető és a Nagy-Galla könnyen felismerhető volt. A csúcstól kb 100 méterre délre szintén érdemes elmenni, mert elénk tárulkozik a Nagy-Koppány, a Nagy-Sas-hegy, sőt még a távolabbi hegyek csoportjai is. Közvetlenül ez alatt fut a P és K+ jelzés, ami a Koppány-nyereghez vezet. Tovább folytatva az utat a piroson kellemes lejtőben volt részem, bár a sár ezen a részen helyenként elviselhetetlenül nagy volt. Nem akartam bemenni egész Márianosztrára, ezért még előbb egy jelzetlen úton letértem, és egy patakvölgyben leereszkedtem a Bezina-völgyhöz. Sok helyen azt olvastam, hogy a kisvasút felújítás alatt áll, azonban azt kellett látnom sajnos, hogy ez igazából újjáépítés lesz, mert sínnek nyoma sincs...Mindezek mellett szépen csillogott a patak vize a déli Nap fényében. Ezután a Bükkös-árokban felkapaszkodtam egész addig, ahol a zöld jelzés becsatlakozik a Kopasz-hegy felől, s tovább indultam a Só-hegy irányába, de ott a felsővezetékeknél nem indultam meredeken felfelé, hanem inkább keletnek fordultam, és követtem az oszlopokat. Egy kis ösvényen tíz perccel később elértem a sárga jelzést, amelyre rá se ismertem a januári, pontosan térdig érő hó hiányában...a Ló-hegyi-patak szép kis kanyarulatokat ír le, több helyen - gondolom a hóolvadás miatt - még kisebb-nagyobb "vízesések" is kialakultak.
Mivel a sárga négyzeten még nem voltam, így balra tértem, s nem is kellett csalódnom, végig a patak völgyében, helyenként a patakon keresztül vezetett az út a Kisinóci túristaházhoz.
Kerestem egy padot, ahol megpihenhettem, majd elindultam, mivel úgy terveztem, hogy megpróbálom elérni a 15:40es királyréti buszt, úgyhogy innentől kezdve egy kicsit nagyobb tempóra kapcsoltam.
Egyszer nagyon régen voltam már magán a Király-réten, de az legalább tíz éve volt, és nem is nagyon emlékszem rá, úgyhogy jó volt újra látni. A rét végén találkoztam néhány kirándulóval akik nemigazán tudták, hogy merre vannak, de szerintem ezen a részen nehéz eltévedni, ha az ember nem indul el hegynek felfele, biztos, hogy Királyréten, Kóspallagon, vagy a környező turistaközpontokban találja magát.
Végülis több mint 20 perccel a busz indulása előtt odaértem, így kényelmesen le is takaríthattam egy kicsit sártól bekoszolódott ruháimat.
A túra tanulsága: Nem kell mindig magas hegyeket megmászni ahhoz, hogy az ember jól érezze magát a Börzsönyben!
Táv: 23 km Szintemelkedés: kb. 800m 8:45-15:15 Átlag: 3,5 km/h