HTML

Börzsöny

Hazánk egyik legérintetlenebb és legösszefüggőbb hegysége, mely gazdag állat- és növényvilágával a természetkedvelők igazi paradicsoma.

Friss topikok

2012. március 4. Királyrét - Csóványos - Musli vadászház - Nyír-rét - Bárány-bérc - Vörös-kő - Diósjenő

2012.03.07. 10:23 :: adamnfl

2012. március 4.

Mivel az előző héten nem mentem túrázni, ezúttal - annak ellenére, hogy senki sem tudott eljönni velem - nekivágtam az emelkedőknek.

Kényelmesre vettem az indulást és csak a 7:52-es vonattal indultam Újpestről. Szerencsére az egész túra alatt igazán szép, napos idő volt, bár - ahogy az lenni szokott ilyenkor még - a Csóványos környékén, és főleg a kilátóban igencsak hideg volt. Sikerült több új szakaszt is bejárnom, s életemben először normálisan le tudtam fotózni egy vaddisznót. Kár, hogy messze volt és nem zoom-oltam rá, de mentségemre legyen mondva, hogy épp átszaladóban volt az úton, így az is csoda, hogy meg tudtam örökíteni. Újfent megbizonyosodtam róla, hogy a Musli vadászház van a leghangulatosabb helyen az összes börzsönyi házikó közül (már-már kárpáti hangulatú, ahogy a fenyőfák és a kifolyós forrás körbeveszi), s hogy a Nyír-rét a Magas-Börzsöny legszebbje a maga nemében. Kimásztam a Vörös-kőre is, most először, s mivel még nem borult zöldbe a táj, így az alatta fekvő Csehvárat és Diósjenőt is tisztán láthattam. A márciusi erdőknek, mezőknek is megvan a maga szépsége a sárga és a barna különböző árnyalataival.

Emelkedő a kék négyzet jelzésen

Vaddisznó az ösvényen

Délelőtti napsütésben

Pillantás a Naszály felé

Jégalakzatok - a tél még nem múlt el teljesen

Vadászház a Magas-Börzsönyben

Erdészeti úton a Nyír-rét felé

Tájkép a Nyír-réten

Erdőszéle, mezőszéle

Vadászles a rét túlsó végében

Túloldalt az Őz-berek 683 méteres csúcsa

Panoráma a Bárány-bércről kelet felé

Diósjenő és a Csehvár csúcsa a Vörös-kőről

Hazafelé a megszokottól eltérően Rétság felé mentem busszal, s amellett, hogy megtudtam, hogy Tolmács település milyen rendezett, más meglepetés is ért: a busz Rétságról egyből Újpesten tett le, s bő 50 perc alatt Budapestre is ért, míg a vonatnak kb. ennyi idő kell a Diósjenő-Vác viszonylat abszolválásához. Azt hiszem máskor is észben tartom majd ezt az opciót.

Táv: 18 km    Szintemelkedés: kb. 950 m    9:10-15:35

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://borzsony938m.blog.hu/api/trackback/id/tr214294886

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bubastis2 2012.03.07. 11:17:08

Egyre szebbek a fotóid! Javul a szemed. :P

adamnfl · http://borzsony938m.blog.hu 2012.03.07. 11:41:31

@bubastis2: Egyre szebb a természet így a tavasz közeledtével:P Persze mindig meg kell látni az érdekeset/szépet:)
süti beállítások módosítása