2012. január 29.
A vizsgák és egyéb elfoglaltságok miatt az elmúlt hetekben sajnos nem állt módomban kijutni a hegyekbe, de mivel ennek az időszaknak szerencsére vége, vasárnap ismét a Börzsöny végtelenjét járhattam.
Ezúttal öcsém is eljött velem, néha őt is rá lehet venni egy-egy kirándulásra. Vácon az állomáson összefutottunk Ussz túratárssal, aki épp a Csóványos egyik eligazító tábláját tartotta a kezében, s ismerősével "küldte fel" azt a csúcsra. Mi a szobi vonattal mentünk tovább, s mikor megérkeztünk kiderült, hogy decemberben kicsit változott a volánbusz menetrendje: a negyed 9-kor induló busz már nem megy be Nagybörzsönybe. Szerencsére mi amúgy is Kemencét céloztuk meg kiindulási helyként. Meglepő volt, hogy alig voltak a buszon, pedig vasárnap volt. Ilyenkor ülőhely se szokott lenni, most meg jó, ha rajtunk kívül 5-6 ember volt. Azért is ezt az útvonalat választottam ki, mert öcsém nagy rajongója a kisvasutaknak és még az elmosott fekete-völgyi pályát nem látta. A kisvasút jelenlegi végállomásááig érdekes dolog nem történt, hó még nem volt, csak kisebb foltokban. 
Tartottam tőle otthon még, hogy nehéz lesz átkelni a patakon a völgyben, de szerencsére nem így történt. 
Akárhányszor erre járok, mindig furcsa látni ezeket a levegőben lógó síneket, az elmosott hidakat, az alámosott sínszakaszokat. A másik kiváló fotótémát a befagyott patak jégalakzatai szolgáltatták, így igen lassan haladtunk, bő másfél óra alatt tettük meg azt a 2,5 kilométeres szakaszt a Hamuházig.
Ezúttal senki sem volt a háznál, így nyugodtan tudtunk falatozni az asztalok egyikénél. 
Pontosan délben érkeztünk a Halyagosi házhoz, ahol egy újabb rövidebb pihenőt tartottunk, majd letérve a jelzésről az Egyház-patak völgyében folytattuk tovább utunkat. 
Meglepő volt látni a zöld foltokat a földön, valószínűleg az enyhébb december következménye, hogy sok helyen idejekorán megjelentek a tavaszra jellemző növények. Bő egy évvel ezelőtt jártam itt utoljára, akkor is úgy gondoltam, hogy ez, a Miklós-tető - Magosfa - Magas-hídi-rét - Hamuház négyszög a kedvenc részem a Börzsönyben és most is ezt gondolom. Ahogy egyre feljebb értünk szintben úgy lett egyre nagyobb hó, s mikorra a völgy legfelső szakaszához értünk már egészen nagy, 30 centi körüli friss hóban tapostunk. 
Ezután nem sokkal a Mogyorós-bérc következett. Kétszer voltam eddig még csak itt: két éve májusban zseniális időben, míg októberben óriási ködben. Most a kettő között volt valahol az idő: szép, tiszta volt az égbolt, de fotózás szempontjából mégse volt azért olyan tökéletes. 
Érdekes módon lábnyomokat is felfedeztem a hóban, úgy látszik más is szereti a Mogyorós-bércet, így legalább tudtuk követni a nyomokat a Magosfáig. Na nem mintha nehéz lenne megtalálni, csak így nem kellett a friss hóban taposni. 
Őszintén megvallva öcsém jobban bírta az emelkedőt most mint én, hiába, hat hete jóformán a négy fal közé voltam szorítva a vizsgák miatt, míg ő rendszeresen jár futni. 
Miután kereszteztük a Magosfát jobbra fordultunk és a következő pihenőnket már csak a Csóványoson tartottuk. Innen a Szabó-köveknél ereszkedtünk le az erdészeti útra (helyenként térd fölé érő hóban), amin egészen Királyrétig mentünk. Sötétedés után, a busz indulása előtt negyedórával értünk le. Szerencsére egész nap szép időnk volt, s bár a magasabb csúcsokon hideg szél fújt, ez talán nem is olyan meglepő télen.
Táv: 21 km Szintemelkedés: kb. 850 m 9:10-17:20
