HTML

Börzsöny

Hazánk egyik legérintetlenebb és legösszefüggőbb hegysége, mely gazdag állat- és növényvilágával a természetkedvelők igazi paradicsoma.

Friss topikok

2011. július 30-31. Éjszakai túra a Magas-Börzsönyben

2011.08.01. 11:06 :: adamnfl

2011. július 30-31.

Évek óta tervben volt már egy egész éjszakás börzsönyi túra, s most úgy gondoltam, hogy eljött az ideje ennek is. A hét közepén még 7-8 ember jelezte, hogy jönne, azonban a sorozatos visszamondások miatt szintén nevű Ádám évfolyamtársammal ketten vágtunk neki a terepnek.

Viszonylag korán, még délután öt óra előtt kellett találkoznunk, mert Királyrétre az utolsó busz Kismarosról 17:50-kor megy fel. A vonat legalább 10 percet késett (ez mostanában már hagyomány sajnos), így nem voltam benne biztos, hogy elérjük a csatlakozást, azonban mivel a busz is késett, ezért ilyen problémáink nem voltak. Legalább a késések is össze vannak hangolva, mondhatnánk.

Amikor felértünk Királyrétre akkor épp egy násznép szállt le a vonatról, a közeli étterembe tartottak, ott ünnepelhették meg a jeles napot. Nagyjából fél hét felé vágtunk neki a távnak, a piros jelzésen indultunk. Úgy terveztem, hogy mivel régóta nem voltam éjszaka túrázni, most eléggé járt utakon fogunk menni. Addig a szakaszig, amíg a turistaút a Nagy-Hideg-hegy felé tartó köves út mellé ér több őzt is láttunk, de hiába próbáltuk megközelíteni őket, valahogy mindig túljártak az eszünkön.

Mielőtt a Taxi-rétre értünk volna a turistaúttól balra levő nagy irtásban legalább 4-5 muflont zavartunk fel nyugalmából, ilyen késői időpontban valószínűleg már nem számítottak túrázókra, ezért húzódtak ennyire közel az egyik legjártabb börzsönyi turistaúthoz. A Taxi-rétre felérve a Nap éppen lenyugodni készült, egy-két jó képet még lehetett azonban csinálni a rét végében levő fenyvesről és a háttérben a narancssárga különböző árnyalataiban pompázó felhőkről. A turistaház teljesen kihaltnak, elhagyatottnak tűnt, habár egy tábla előtte azt írta, hogy egész évben  - így most is - nyitva áll. Azt hittük nincs ott senki, azonban az egyik melléképületből kiköszönt nekünk valaki.

Mivelhogy innen nincs már messze a Nagy-Hideg-hegy azt javasoltam, hogy egy lendülettel menjünk fel a házig, ott úgyis be tudunk majd menni kicsit pihenni. Háromnegyed kilenckor értünk fel, s ahogy odaértünk első dolgunk az volt, hogy a házban szétnézzünk. Négy-öt túrázó ült az asztaloknál, akik mondták, hogy a "háziak" elmentek kutyát sétáltatni, de itt vannak nemsokára. Addig amíg nem jöttek csináltam pár fotót erről a rendezett turistaházról, amelyben legutóbb belül négy éve voltam, annak ellenére, hogy azóta legalább tizenötször felmásztam ide a csúcsra. Kisvártatva meg is jöttek a kutyasétáltatásból, s szerencsére még kiszolgáltak minket. Az árak amúgy megleptek, én drágább ételekre-italokra emlékszem régről, de úgy látszik nekem voltak csak téves emlékeim. A falakon régi térképek láthatók a Börzsönyről (mi másról?), s egy-egy agancs is díszesíti az ebédlőt.

Érdemes ide feljönni, mert nagyon rendezett és szép belül minden. Nagyjából egy órát pihentünk itt, majd elköszöntünk mindenkitől. A srác meg is lepődött, hogy mit akarunk mi még ilyenkor. (-"Még mentek tovább?" -"Aha." -"Az igen...") Valamivel tíz óra előtt léptünk ki a házból, amikor is már teljesen sötét volt. Felballagtunk a csúcskőhöz és előkészítettük a fejlámpát illetve az elemlámpát.

Irtózatosan hideg szél kezdett fújni, úgyhogy amint lehetett indultunk is lefelé be a szélvédettebb erdőbe. Arra gondoltam nem kellene mindig a lehető legrövidebb utakon felmászni a Csóványosra, így a piros háromszög jelzést választottam, amely megkerüli a Csóványost, így 2-3 kilométerrel hosszabb, mint a kék vagy piros jelzés, viszont épp ezért nem is olyan meredek. A sötétben a hatalmas bükkfák egészen érdekes látványt nyújtottak, mígnem figyelmes lettem két szempárra tőlünk nem is olyan messze a hegyoldalban, amely nem annyira ijedt meg tőlünk, mint amennyire várná azt az ember. Kicsit rávilágítottunk, akkor láttuk, hogy egy borz volt az. Nem sűrűn látok borzokat, így örültem neki, hogy végre ismét szemügyre vehettem egyet. A következő kisebb pihenő az Oltár-kőnél volt, ahová a távolabbi nyugat-börzsönyi ill. kelet-szlovákiai falvak fénye is beszűrődött a lombokon keresztül. Miután becsatlakozott a kék háromszög jelzés sokkal hosszabbnak tűnt az a szakasz amíg felér a gerincre mintha nappal menne az ember, de csak felértünk. Egész hihetetlen de rátérve a főútvonalra ahol három jelzést is követhettünk sikerült elkavarnunk kicsit. Annyi lehullott ág van keresztben, hogy beszélgetés közben észre se vettük, hogy az útról letrétünk, s legalább öt percünkbe tellett mire visszataláltunk a jelzéshez.

Ezután a távolban, 20-30 méterre két nagyon erőteljesen fénylő valamit pillantottam meg, s mivel hiába közelítettük óvatosan meg se mozdult, még a kés is előkerült a zsebemből. Szerencsére aztán kiderült, hogy csak egy fémszalag darabjai voltak, amelyekre pont érdekes szögben vetődhetett a fény, hogy azt ennyire intenzíven visszaverte. Nem sokkal később azonban már nem kellett csalódni a megérzésemben, két fénylő szem a sötétségben: ismét borzzal találtuk szembe magunkat, méghozzá egész érdekes pozíciót vett fel, de aztán persze gyorsan továbbállt. Egy ideig kerestük, de hiába. Amint ismét csatlakozott az úthoz a piros kör jelzés hirtelen, szinte pár pillanat alatt hihetetlen köd szállt le és a látótávolság 10 méter alá csökkent. Szerencsére percekkel később fel is értünk a kilátóhoz, ahol nem lepődtem meg, hogy senki se volt. Ekkorra már olyan köd volt, hogy a kilátó aljától az asztalokat sem lehetett látni, sőt, mikor leültünk a kilátó belsejében néha még az útjelző táblát sem. Éjfél előtt 10 perccel értünk fel amúgy, így sietnünk nem kellett sehová sem, időben voltunk még teljesen. Időközben az eső is eleredt s mikor felmásztunk a torony tetejére órási széllökések és köd fogadott minket. Természetesen a kilátó tetejéről nemhogy a talajt nem lehetett látni, de a szomszédos fák tetejét sem. Rég voltam már ennyire cudart időben errefelé, sőt talán még soha sem. Még amikor lent ültünk a kilátó aljában vettem észre, hogy a lámpa fénye előtt valamilyen rágcsáló szaladt el hirtelen, amely nem is volt olyan kicsi. Hiába kerestük, nem találtuk akkor, felfelé menet azonban Ádám észrevette, hogy az egyik korláton ott pihen valami.

Bizony egy pele volt az, amelyet most először láttam életemben. Nem volt annyira félénk, igaz egy ideig próbált felfelé mászni, de a kilátó harmadik szintjén az egyik zárt ablaknyílásban megpihent és akkor már az se zavarta ha fényképezgettük, sőt a végén már ránk se nézett. Biztos megunta a nagy felhajtást maga körül és lepihent. Amikor fent voltunk a kilátó tetején (én egy-két percig, Ádám egy pillanat erejéig) nem lehetett több 7-8 foknál, ugyanis a rajtam levő melegítő is kevésnek bizonyult: hideg volt nagyon. Vártunk, hogy jobb legyen az idő, de mindhiába: fél háromkor úgy döntöttünk, hogy elindulunk lefelé. Időközben Ádám zseblámpája megadta magát, így csak az én fejlámpámban bízhattunk.

Akkora köd volt, hogy a kilátó bejáratától alig találtuk meg az első jelzést a fán. Úgy döntöttem, hogy a kéken megyünk, mert az viszonylag széles mindenhol, így nehéz lenne elkavarni az útról. A látótávolság eközben valahogy úgy 2-3 méterre csökkent, ekkora ködben még életemben nem túráztam, pont azon poénkodtunk, hogy ha most lenne egy fa véletlenül az út közepén tuti, hogy lefejelnénk azt. Szerencsére volt pár rész, ami emlékezetből ment, például miután a csóványosi lejtő után leér az út, ott van egy csalános, s ott kiszélesedik az ösvény nagyon, de tudtam, hogy itt balra kell kanyarodni, viszont az út jobb szélén kell maradni mert nemcsak a PX, hanem jelzetlen utak is letérnek a kék jelzésről. Nagy nehezen lebotorkáltunk fél négyre a Fultán-kereszthez, de ott is csak sejtettem, hogy ott vagyunk, egész addig, amíg kb. 5-6 méterről vissza nem csillant az a tábla amit pár éve tettek ki azzal kapcsolatban, hogy ne gyújtson senki tüzet. Ott a padoknál megpihentünk, majd a PX jelzésen mentünk tovább. A széles erdészeti úton mentünk, mert az volt a biztos, annak ellenére, hogy a PX jelzés egyszer legalább egy 10 perces szakaszon letért az útról. Szép lassan nem csak világosodni kezdett, hanem a köd is felszállt, így amikorra a Verebes-kaszálóhoz értünk már a lámpákat is elraktuk, pedig még csak nem sokkal múlt negyed öt. Az eső itt már csak épphogy szitált, igaz egész lefelé menet nem volt vészes egyáltalán. A jelzésen megkerültük a Bárány-bércet, majd a Vörös-kő mellett is eljöttünk, végül kiértünk a zöld jelzéshez. Innen már a jól ismert úton ballagtunk le Diósjenőre, ahol mialatt átgyalogoltunk a falun egyetlen emberrel találkoztunk csak: vasárnap reggel általában mindenki alszik - aki nem éppen éjszakai túrát fejez be. Kereken hat órakor értünk az állomáshoz, így még fél órát sem kellett várnunk a vonatra, s Vácon is rögtön volt csatlakozás. Fél kilenc tájban értem haza. Az biztos, hogy voltak olyan pillanatai a túrának, amik még nagyon nagyon sokáig emlékezetesek maradnak.

Táv: 22,5 km    Szintemelkedés: kb. 850m    18:20-6:00 

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://borzsony938m.blog.hu/api/trackback/id/tr143116083

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

kaszast 2011.08.01. 11:53:23

Ha tudom, hogy mész, én is mentem volna :( Be kéne jelentened, mikor hová és mennyit, hátha akad jelentkező, már persze ha nem akarsz éppen egyedül menni...

adamnfl · http://borzsony938m.blog.hu 2011.08.01. 12:16:40

@kaszast: Bocsi, legközelebbi ilyennél ígérem szólok:) Csak a nappaliaknál sokszor én se tudom milyen távra megyek, mikor mennyihez van kedvem...pont ezért nem teljesítménytúrákra járok, ott nagyon meg van kötve minden:)

mirko vosátka · http://vosatka.blog.hu 2011.08.08. 22:13:35

sokszor éjszakai túráztam már, de borzot még sose láttam! uh irigyellek :) a peléket meg mindig csak hallom, de azt se láttam még.

amúgy éjszakai túrákra meg többnapos túrákra is két elemlámpát szoktam vinni, biztos, ami biztos. meg tűzgyújtáshoz való dolgokat, hogy ha esetleg nagyon elkavarodnánk a sötétben.