2011. március 26.

Egész péntek estig azt gondoltam, hogy vasárnap megyek a hegyekbe, de belepillantva az időjárásjelentésbe úgy döntöttem, hogy a szebb idő reményében inkább szombaton megyek.

Maradt tehát 4-5 órám alvásra, ami nem túl sok, viszont rohadt kevés, viccesen fogalmazva. Régebben, még a hat héttel ezelőtti túrán vetődött fel bennem az a gondolat, hogy mi van akkor, ha nem térek le rögtön az Irma-forrás után az erdészeti útról, hanem megyek tovább Magyarkútról indulva.

Végülis jó ötlet volt, mert talán még jobban is tetszett ez a szakasz, mint a Nagy-Kő-hegyre tartó kék jelzés. Mivel tudtam, hogy hosszú nap áll előttem, az elejét kicsit megnyomtam, így az egy órával későbbi vonat pont akkor ment el a kék és K+ jelzések találkozásánál amikor én odaértem.

Innentől egy darabig ugyanazon az úton mentem, amin nem olyan rég, de az egyik patakvölgynél meredeken felfelé indultam a hegyoldalban, mert a térkép valamilyen házat jelzett. Nos, mint kiderült, semmilyen ház nincs ott, csak egy nagyobb vadászles.

Változatos erdészeti utakon egész a Kovácsok nevű részig mentem, ahol egy nagyobb rét is van az Öl-hegy oldalában, majd kereszteztem a piros jelzést. Itt viszont nem Királyrét vagy Szokolya vasútállomás felé mentem, hanem a Szőlő-hegy déli oldalában felmásztam a mezőn keresztül a domb tetejére, majd leereszkedtem, így a kisvasút paphegyi állomásánál értem le az aszfaltúthoz. Szokolya felé indultam, majd egy 6-800 méterrel később a K+ jelzést követve a Tar Péter-hegy irányába.

Amikor beért a jelzés az erdőbe kicsit letévedtem róla, de nem akartam visszafordulni, így megvártam, hogy egy keresztút legyen, s azon visszamentem az eredeti útra. A Fekete-hegy környékén 2009 óta nem jártam. A Fekete-hegy oldalában elég meredeken lejtő úton leereszkedtem a piros és sárga jelzésekig. 

Követve a jelzéseket a Pusztatorony-horgásztóig mentem, majd - habár magánterület, azért kicsit lemásztam és - csináltam ott pár képet.

Többször voltam itt már a piros jelzésen, most arra gondoltam, hogy kipróbálok egy másik utat is: a P+-et. Nagyon jó ötlet volt, mert alig mentem 200 métert és majdnem ráléptem egy békára.

Amikor jobban megnéztem, láttam, hogy egyből kettőre. Szerencsére nem így történt, s a "fülük botját se mozdították" közeledtemre, így annyi képet tudtam róluk csinálni, amennyit csak akartam. A P+ ezután egy nagyon új, nagyon rendben tartott kerítés mellett megy el, s amikor a zöld jelzéshez csatlakozik, egy tábla hirdeti a megújuló erdők fontosságát. Kár, hogy én azt látom, hogy nem igazán ez a "lékvágás" van, ahogy ott írták, hanem inkább a: "ha vágunk, vágjuk ki mindet!" elv. Pár perc múlva kereszteztem a Kismaros és Kóspallag közötti országutat, majd a Szent Gál-föld füves mezején tartottam egy jó kis ebédszünetet. Negyed egy felé járt az idő akkortájt. Jól esett végre megállni és elterülni a földön és a kellemes szellőben a felhőket bámulni percekig. El tudtam volna így órákat is tölteni, de akkor nem tudtam volna a túratervemet tartani. A Remete-barlanghoz mindenképpen el akartam menni. Törökmezőnél lemásztam a Fehér-forrás csoportjához, majd indultam is tovább.

Sajnos itt már jó sokan voltak, amit nemigazán kedvelek. Magamban három részre szoktam osztani a Börzsönyt: vannak a kiránduló részek, pl. Törökmező és Nagy-Hideg-hegy környéke, ahol hétvégén rengetegen vannak, vannak a túrázó részek, ezek pl. a Nagybörzsönyből induló turistautak, ahol hétvégente azért vannak, de hétköznap ritkán találkozik az ember bárkivel is, és vannak az izgalmas, "felfedezős" részek, ahol teljesen mindegy hogy tavasz van, vagy nyár, hétköznap vagy hétvége, arra a madár se jár, csak elvétve, hetente, havonta. Ilyenek pl. az Északi-Börzsöny völgyei vagy a Csóványosról lefutó völgyek. Amikor igazi túrázásról beszélek én mindig az utóbbira gondolok. De mivel ez a Dél-Börzsöny abszolút az első kategória olyan sokszor nem is járok erre, viszont ez nem azt jelenti, hogy a táj nem gyönyörű, és hogy az erdő nem kellemes.

Bizonyíték erre a következő kép is, habár 4× szállt arrébb, csak lekaptam ezt a szép lepkét. Amúgy ez volt az első igazi tavaszi túra, a növények rügyeznek, a madarak csicseregnek, megjelentek az első legyek, szóval végre itt a várva várt tavasz. Érdemes azért megnézni a túra első felében készült képeket és a dél-börzsönyi képeket. Délen már tavasz van, északabbra (pedig szintben ugyanolyan magason) még nincs. Nem tudok elmenni szó nélkül amellett, amit most már jó ideje tapasztalok. Az itthoni túrázók egy jelentős része olyan szinten bunkó, hogy az elképesztő. Mondjuk ezeket én csak kirándulgatóknak nevezném. Nem elég az, hogy sokan szemetelnek, de hogy még köszönni se tudnak. Rendben, biztos nem járnak sűrűn az erdőben, nem tudják mi a szokás, de engem is megtanítottak még kisgyerekként, hogy bárki is köszön, ha ismerem, ha nem, illik visszaköszönni. És ez főleg így van egy erdőben. Persze olyan helyen nem kell ahol percenként jön valaki, de ha már egy órája nem találkoztál senkivel akkor azért mindenképpen kellene. Az egyik helyen megálltam pihenni, majd nem sokkal utána ugyanarról ahonnan én jöttem elment mellettem két nálam nem sokkal idősebb srác, odaköszöntem nekik, majd olyan látványosan fordították el a képüket, hogy az nem igaz. Érdekes a lengyeleknél és egyéb fejlettebb túranemzetnél pl. nem ez a divat. Igaz, egy kétezres hegyet azért már nem olyan egyszerű megmászni, így oda már ilyen "kirándulgatók" nem biztos hogy elmennek. Viszont egyes idősebb túratársak akikkel egy-két mondatot váltottam még jó utat is kívántak. Na erről ennyit. Felmásztam a  Gubacsi-hálásra, ahonnan nagyon jó kilátás nyílt Visegrádra. A zöld háromszög jelzést egész a Köves-mezőig követtem. Itt egy rövidebb pihenő után a kék jelzést követve indultam megmászni a Hegyes-tetőt. Felfelé menet legalább ötvenen mentek el mellettem, főleg iskolás gyerekek.

Amikorra felértem szerencsére egy lélek se volt már ott, így nyugodtan tudtam nézelődni a kilátóból. Három óra előtt pár perccel indultam tovább.

Felmásztam a Szent-Mihály-hegyre, majd a S+ és sárga háromszög jelzéseket követtem. Erre még nem voltam korábban, viszont nagyon pozitívan csalódtam.

Nagyon sok helyről szép volt a kilátás, többek között a szélben fodrozódó Dunára. Néhányan voltak a Remete-barlangnál, de én igazából a panorámával voltam elfoglalva. Gyönyörű innen Dömös, a Prédikálószék és a szomszédos hegyek!

Kötelező jelleggel csináltam pár képet, majd a barlang jelzést követve kezdtem felmászni a sárga jelzéshez.

Útközben egy hatalmas kőbánya mellett is elmegy az út. Az utolsó két-három kilométert már Nagymaros domoldalba épült utcáin tettem meg. A vonatra nem kellett sokat várnom szerencsére.

Nem olyan sűrűn járok errefelé, pedig lehet, hogy többet kéne. Igaz, nem "csúcsidőben", s akkor még jobban élvezném, de így is sok pozitívat láttam itt a Déli-Börzsönyben. Egy szó, mint száz jó túra volt, de úgy érzem a legközelebbi túránál visszatérek a Magas-Börzsönybe.

A túra adatai: Táv: 39km    Szintemelkedés: kb. 1400m    6:55-17:10