2010. május 22.
Szombaton elmentem megnézni milyen sebeket hagyott a múltheti vihar a természetben. Érdekes, mert ahol komoly károkra számítottam ott közepesnek nevezhető, míg más területeken nagyon súlyos következményei voltak az esőzéseknek. A beszámolót egynapos csúszással közlöm csak, mivel tegnap Pozsonyban, és a bősi vízlépcsőnél voltam.
Nem kis bosszúságomra rögtön úgy indult a túra, hogy egy órát várnom kellett Kismaroson, mivel azt hittem, hogy péntek van (az elmúlt hetekben pénteken mentem túrázni), pedig szombat volt és csak 8:50-kor jött a busz. (Teszem hozzá, az is tíz percet késve.) Azt hittem, hogy rajtam kívül nemigen lesz senki sem a buszon, de tévedtem, akadtak szép számmal kirándulók. Királyréttől a betonúton indultam, mert nem tudtam mire számíthatok a jelzett utakon. />
Kidőlt fák voltak szép számmal az út mellett, de olyan nagyon feltűnő sehol sem volt a kár. A Cseresznyefa-parkoló előtt bringások előztek meg, s ott ahol a piros jelzés mellé ér az akkor már köves út egy iskoláscsoport is volt. Ezután nem sokkal van egy hely, ahonnan szép képeket lehetett csinálni a szemközti Darabos-hegyről, amely keletről, északkeletről nézve igen impozáns.
Ahogy fotóztam, észrevettem, hogy az egyik sziklán mellettem van egy szarvasbogár, aminek hiányzik az egyik szarva. Nem tudom mennyire életképes így.
Azért ezt a köves utat választottam, mert akármilyen meglepő is, legutóbb körülbelül 10 éve mentem ezen az úton, akkor, amikor először vagy másodszor voltam életemben a Börzsönyben. Az Inóci-kőbánya után az út visszafordul, és tesz egy kis kitérőt, hogy az autók a magasságkülönbséggel könnyeben megbírkózzanak.
Ugyanakkor ért fel a Taxi-réthez az a csoport, akiket lent láttam.
Hallottam, hogy valaki megjegyezte, hogy hamarabb felértek mint én. Nem akartam mondani nekik, hogy igen, de egy óra alatt 1,5 km-el többet mentem, mint ők. Megkerültem a Taxi-rét végén álló turistaházat, majd mentem tovább. Egyszer csak hallottam valami ciripelésszerű hangot a hátam mögül. Levettem a pólómat, kiráztam, és mentem tovább. Egy perccel később azonban ugyanaz a hang hallatszott, így tüzetesebben átvizsgáltam a ruháimat, és egy újabb kirázást követően ez a cincér hullott a földre.
Egészen jó tempóban mehettem, mert ugyanazok a biciklisek még csak most mentek lefele a hegyről, pedig már én is félóra híján fent voltam. Nagy-Hideg-hegyen tartottam egy rövid szünetet majd leindultam a Rakodóhoz, ahol a kék kör jelzésre tértem. Nem sokkal ezután találkoztam egyik ismerősömmel, akivel januárban az ötven centis hóban túráztunk, ők épp ellenkező irányból közelítették meg a hegyet most. Az úton legalább húsz méteren keresztül kidőlt fák voltak, így csak kerülővel tudtam ott továbbmenni. Lefelé haladva a Bagoly-bükk környékén pedig a hegyoldalban rengeteg a kidőlt fa, volt ahol négyesével adták meg magukat.
Miután lefordul balra a kék négyzet jelzés egy jelzetlen erdészeti úton jobbra tértem, mert ott akartam leereszkedni a hegyről, ahol a Diósjenő felé tartó erdészeti út elágazik. Itt láttam a legnagyobb pusztítást a nap folyamán: egy kb. 50×50 méteres részen gyakorlatilag a fák legalább 90%-a kidőlt, alig lehetett átmászni rajtuk, annyi volt.
Lejebb, az útelágazásnál egy biciklis srácot és lányt útba igazítottam, majd mentem előre. A Saj-kútnál feltöltöttem vízkészleteimet, ez egész napra kitartott aztán. A Cseresnyési-rakodónál mentem egyenesen tovább, majd az első pataknál jobbra fordultam és a meredeken induló hegyoldalra tartó úton körülbelül 100 métert emelkedtem. Az első nagyobb kereszteződésnél balra fordultam és a Verebes-kaszáló felé tartó úton mentem tovább. Mire felértem a 613 méter magas Rákos-patak-hegyre komoly kis zápor kerekedett.
Mivel nem villámlott sehol, ezért egy fa alatt megvártam amíg elállt. Továbbmenve a Verebes-kaszálóra szerettem volna közvetlenül jutni, de mivel egy úttal balrább mentem (és mivel a március közepi túrán ez a csúcs pont kimaradt) a Hosszú-bérc 675 méteres csúcsára is felmentem. Itt már sütött a Nap. Lementem a piros X jelzésig, majd a Verebes-kaszálón át az egykori Mázsaházig. Itt vettem észre, hogy percre pontosan 3 órám van az utolsó buszig, ami azonban Kemencéről indul, én meg itt voltam onnan vagy 15 kilométerre, így jóval gyorsabb tempóra váltottam. Pár száz méterre onnan az aszfaltút megcsúszott a múlt heti esőzések miatt.
Amikor elhagytam Királyházát elkezdett dörögni az ég. Mivel völgyben voltam, sietnem kellett, és még beállni se tudtam sehova, mentem tovább, hiába áztam az esőben. A zivatar csak akkor csendesedett le amikor a Gyeplős-kúthoz értem, bár addig igencsak eláztam.
Komolyabb károkat egy kivétellel nem láttam az út mellett. A kemencei strandnál éppen a kisvasút nyomvonalát javítgatták.
Szokás szerint jóval hamarabb odaértem, mint kellett volna, de mivel az utolsó buszról volt szó, nem lehetett szórakozni. Amikor a busz elindult lehetett látni, hogy a Magosfa tetejét már napfény övezte.
Táv: 43,5 km Szintemelkedés: kb. 1100m 9:15-18:00