2010. május 14.

Mivel a péntektől vasárnapig taró időszakra még péntekre mondták a legkevesebb esőt, ezért tegnap vágtam neki a Börzsöny egy olyan részének, ahol eddig csak nagyon ritkán jártam. Az első meglepetés Szobon a buszmegállóban ért: két évfolyamtársammal találkoztam, ők valamilyen terepgyakorlatra mentek Nagybörzsönybe. A buszozásra a hol borúsabb, hol derűsebb idő volt jellemző, s ez az egész napot is jól jellemzte, bár kicsit nagyobb szélsőségekkel. Szerencsére a busz nem késett, így 9:25-kor el tudtam indulni Bernecebarátiból, s ugyanúgy végigballagtam a falun, mint három hete. A Máriácska nevű kegyhely után nem sokkal most azonban nem fordultam déli irányba, hanem követtem kilométereken keresztül a kövezett erdészeti utat. 

Egészen az út elején van egy tisztás, aminek a végén van egy eső elleni menedék, ami most nagyon jól jött, mert az első zápor pont ekkor érkezett. Pár percet vártam amíg elállt az eső, majd indultam is tovább. Elég nagy sár és többméteres pocsolyák jellemezték már ezt a szakaszt is. Az út mellett tényleg egymást érik a virágos rétek, bár a nagy csalán és a sár miatt nemigazán közelítettem meg egyiket se.

Amikor a Kalakocs-patak völgyének bejáratához értem ismét eleredt az eső, bár ez nem nagyon zavart. Az esővel nagyon nincs bajon, csak a villámoktól félek egy kicsit, mióta tavaly nyáron a Kopasz-hegy és a Só-hegy között tőlem kb. 50-100 méterre csapott a fákba egy. Először a patakvölgyben mentem, de mivel az egyre járhatatlanabb lett és a kövek is extracsúszósak lettek a fentről érkező égi áldás miatt, így kimásztam a patak fölött menő erdészeti útra. Eleinte még széles az út, de valamivel a Rakottyás-völgyből lefolyó patakon való áthaladás után egyre szűkebb, úgy látszik azután már nemigen mennek erdészeti járművek. A patak túloldalán van egy hatalmas irtás is, amin egész a Hármashatár nevű hegy tetejéig tart. 

Mikor már a végefelé jártam a völgynek egy földúton felmentem a kék jelzéshez és ott folytattam az utat a Kőkapu 496 méteres csúcsáig, amely a Nagy-völgyön túli rész legmagasabb csúcsa a Börzsönyben. Itt egyszer csak észrevettem, hogy egy bokor mögött, alig 20 méterre tőlem egy szarvas áll, s még észre se vett. Amikor kijött onnan többször is rámnézett (próbáltam mozdultalan maradni), de mintha levegőnek nézett volna, halkan lépkedett csak tovább.

Legnagyobb bánatomra pont olyan szögben volt, hogy jó képeket nem tudtam róla csinálni, csak 1-2 homályosat, amikor már messzebb volt. A nagyvad fotózással (remélem csak egyelőre) nincs szerencsém. A kéken indultam tovább a Sárkány-törés irányába, amikor észrevettem, hogy elhagytam valahol a fényképezőgépem tartótáskáját. Nem nagy érték, bár volt benne két elemem is,  az zavart volna csak, hogy elemeket hagyok a természetben. A hátizsákom, ha túl sok minden van benne néha magától is kinyílik, most is ez történhetett. Úgy döntöttem, hogy visszamegyek érte, habár sejtettem, hogy ha meg is találom, az lehet, hogy jó messze lesz. Így is lett: egész a Rakottyás-völgy bejáratáig kellett visszamennem, ott volt az út közepén a sárban, de legalább közel négy kilométer után meglett. Pár perccel később egy erdészeti terepjáró jött erre, úgyhogy még időben értem vissza.

Egyébként ez az egy autó volt egész nap, amit láttam, biztos vagyok benne, hogy nem túrázott senki tegnap az Északi-Börzsönyben, eleve péntek volt, meg még ilyen esős idő is. Ahogy visszaértem a völgy bejáratához kisütött a Nap, úgy először igazán a nap folyamán. Innentől kezdve gyakorlatilag nem is esett az eső, csak néha-néha pár percig. A Korányi Frigyes pihenőnél csináltam pár képet az Oszlopó-forrásról és már mentem is tovább. 

Egyébként a patak mellett hosszabb időre megállni felér egy öngyilkossági kísérlettel, annyi szúnyog van. Így is összecsíptek elég rendesen. A Drinó-patak (ez nem ugyanaz, mint a múltheti Drinó-patak, de ezt gondolom tudja mindenki) torkolata után egy nagyon meredeken induló széles "dózerúton" mentem tovább, ami egy idő után már csak szelídebben emelkedett. Az úton egyszer csak rengeteg kivágott fa hevert, majd a dózerút virágokkal és csalánnal benőtt ösvénnyé "degradálódott".

Helyenként szép kilátás nyílr északi és déi irányba is. Nem sokkal egy kereszteződés után értem el a Bakos-tető (vagy másnéven Drinó-fejezet) 537 méteres csúcsát, melyen fémoszlop áll.

Miután visszamentem a kereszteződéshez jobbra fordultam, és lefelé indultam az egyre áthatolhatatlanabb, minden olyannal ami szúr, csíp, stb. benőtt úton. Az út fele táján - miután már megannyi seb és csaláncsípés volt a lábamon - észrevettem, hogy a mellettem levő kerítés túloldalán gyakorlatilag egy kisebb földárok van, így átmásztam és ott kényelmesen leballagtam a betonúthoz. Itt tettem egy rövid kitérőt az egykori Deszkáspuszta romjaihoz, ahol Orosz János hivatásos vadász emlékére faragott oszlopot állítottak.

Ezután visszafordultam és Bernecebaráti felé indultam, tartottam egy rövid pihenőt a Betyár-kútnál, majd a jobbra térő, a térképeken kövesnek jelzett, azonban inkább csak sáros erdészeti útra fordultam. Nyugat felől elég sötét fellegek érkeztek, de szerencsére a délután folyamán több csapadék már nem esett. Az úton kétszer is volt olyan, hogy egy kanyarnál egy éppen pihenő őzt ijesztettem el. Amúgy is elmondható, hogy több mint egy tucat szarvast és őzt láttam, négyet 20 méternél is közelebbről, nemhiába, nagyon kevesen járnak erre, az állatok jól érzik magukat itt. Igazából azért akartam erre jönni, mert szerettem volna néhány képet csinálni a nemrég megmászott Bakos-tetőről. Az egyik kanyarban végre tényleg pompás kilátás nyílt a szemközti hegyekre, a Bakos-tetőre, a Vár-bükkre és az Öreg-Vágási-hegyre.

(Vár-bükk)

Folytatva a sétát ezen az úton könnyedén le lehetett ereszkedni vissza a Nagy-völgybe, igaz ez már a völgy legvége, itt fordul az út dél felé, hogy aztán néhány km után Pénzásáshoz érjen. Én azonban balra fordultam és a piros jelzésen egészen a Drégelyi romokig mentem, ahonnan szép időben szép a kilátás, s mivel délutánra a napsütés vette át a záporeső szerepét, így megérte feljönni.

Kicsit meglepett, hogy itt sem találkoztam senkivel, mert eddig ilyen még nem volt, egy-két ember legalább mindig lézengett errefelé. 

Lehet látni a várból, hogy az elmúlt napok komoly esőzéseinek hatására bizony igen jelentősen kiöntött az Ipoly Drégelypalánknál.

Mivel még csak öt óra volt sietnem nem kellett, de azért negyed hatkor elindultam lefelé. Igen csúszós, sáros volt az út. Ott ahol jobbról becsatlakozik a zöld jelzés egy igen rossz állapotban levő nemzeti parkos tábla van.

Remélem ez nem a nemzeti park sorsát akarja előrejelezni...A vonatot elértem, főleg úgy, hogy késett vagy tíz percet.

Összességében nem volt rossz túra, bár volt 1-2 körülmény ami helyenként kisebb-nagyobb változtatásokat eszközölt az előzetes túratervemben, de lesz majd máskor is alkalom, hogy a most kimaradt részeket bejárjam. Szerintem egyértelműen a Börzsöny legkevésbé látogatott része ez.

A túra adatai:    Táv: 33,5 km    Szintkülönbség: kb. 1050m    9:25-17:55