2010. május 1.
Mivel a busz kicsit késett, ezért csak 8:50-kor indultam el Nagybörzsönyből. A S+ jelzésen még sosem jártam, így itt volt az idő, hogy megismerjem ezt a turistautat is. Miután jobbra letér a sárga jelzés a falu szélén a Hosszú-völgy kezdeténél, egy meredekebb rész után kanyarodik fel a hegygerincre, s ott először egy árnyas erdőben, majd egy szélesebb úton halad. A 490 méteres csúcshoz közeledve már helyenként kilátás is akad. Csak abból vettem észre, hogy elhagytam a csúcsot, hogy utána huzamosabb ideig lejtő következett, s nemsokára leértem arra a betonútra, amely Nagyirtáspusztára vezet. Most azonban - nem úgy, mint múltkor - továbbmentem a jelzésen és párszáz méterrel később felkapaszkodtam a Tolmács-hegyre.
Szép innen a kilátás, és az idő is egészen jó volt. A hegy túloldalán visszamásztam a jelzéshez és leballagtam a nagyirtáspusztai kisvasút megállóhoz. Itt - mivel már a turistaúton többször is jártam - úgy döntöttem, hogy visszafele indulok a betonúton Kisirtáspuszta felé, s ez telitalálat volt, mivel az egyik kanyar után a hegyoldalra kissé felmászva gyönyörű képeket lehetett csinálni a Kis-Sas-hegy, Nagy-Sas-hegy, Só-hegy, Kopasz-hegy négyesről.
Innen nem messze egy út vezet le Kisirtáspuszta felé, s szószerint erdei virágmezők mellett értem le a sínekhez, ahonnan már csak egy perc volt Kisirtáspuszta.
Elmentem lefotózni a közeli feszületet és a Szépasszony-kutat, majd visszatértem a vasúti csúcsfordítóhoz, ahol egy gyíkot is sikerült nagy nehézségek árán lefotóznom.
(Igencsak óvatosan kellett közelednem.) A S+, majd S négyzet jelzésen haladtam tovább, amikor észrevettem, hogy az egyik fára rá volt festve egy nyíl és az hogy Zálog-bérc. Valahol olvastam, hogy egész szép a kilátás a bércről, úgyhogy (bár nincs jelzés a csúcsra, sőt igazából az út is mellette megy el egy száz méterrel) nekiindultam az 557 méteres csúcsnak. Tényleg érdemes ide felkapaszkodni, mivel a csúcstól délnyugat irányban lefelé egy zöldellő rét van, így messze ellátni innen.
Miután visszamentem a jelzéshez leereszkedtem a Vasedény-kulcsosházig ahol két fiatal pihent meg éppen. Amúgy jellemző volt erre a napra, hogy - talán a szép idő, és a zöldbe öltözött táj miatt miatt - a turistautakon elég sok emberrel találkoztam. Tovább a K+ jelzés felé indultam, ami egy kis emelkedő után vezet le a Kovács-patak völgyéhez. Itt jobbra fordultam és a patak mellett vezető erősen benőtt úton (na és persze néha a patakban) haladtam tovább. Azt reméltem, hogy most is olyan sok szalamandrát látok itt, mint tavaly májusban: akkor a bő 1 km-es szakasz alatt 158 szalamandrát számoltam meg. Most sajnos csak össz-vissz kettőt láttam, igaz, hogy sütöttt a nap, de hosszú ideje nem esett eső, a szalamandrák pedig a nedves talajt szeretik.
Nagy megleleptésemre az egykori Rózsa-bánya meddőjénél két nyugdíjas gyűjtött ásványokat. Régebben én is keresgéltem itt, de már elvitték rég szerintem a szép darabokat. Ezután nem sokkal a patakvölgyet elhagytam és egy kis emelkedő után lementem Bányapusztáig, ahol egy társaság főzőcskézett.
Miközben mentem le az úton észrevettem egy erdei siklót, de sajnos ő hamarabb meglátott, mint én őt, így a fotó ezúttal elmaradt. Bányapusztánál lemerültek az elemeim, s a tartalék elemek se bírták sokáig, így innentől kezdve nem sok képet tudtam csinálni, bár néha-néha 2-3 képet is lehetett, mert egy kicsit visszatöltődött magától. Felmásztam a Szimandlinak nevezett részhez a kéken, majd innen a P+ jelzésen mentem tovább, majd egy jelzetlen úton a Pintér-bércen át lementem a Hamuházig. Mivel itt elég sokan voltak, ezért pihenőt a Hamuháznál tartottam.
Nagyon szép ez a völgy, s igencsak vadregényes, főleg a Magas-hídi-rét után. Az előbb említett réten sajnos az egykori Magas-híd romjait (mely 22 méter hosszú és 8 méter magas volt) nem láttam, pedig azt írták, hogy van egy-két maradvány belőle. A Bene-kút után újabb túrázókkal találkoztam, majd elértem a Kőkorsó nevű sziklaalakzathoz, ami elég látványosan áll a patak fölött.
Ennél a résznél eléggé elfáradtam, amit jól tükröz, hogy amiben lehetett, abban kb. el is estem, de szerencsére egy kisebb horzsolás őrzi csak ennek az emlékét. Itt a kék háromszög jelzés visszafordul s nekiindul a meredek hegyoldalnak. A Kőkorsó tetejéről is van kilátás, s enyhén szólva elkeserítő volt látni amint túrázók a Szabó-köveknél fent sétálnak, miközben én 200 méterrel lejjebbről figyelem őket, de hát végül is ezért jöttem, hogy jól elfáradjak. Egy kis pihenés után elindultam fel.
Erre az útra is igaz, mint oly sokra a Börzsönyben, hogy amilyen szép, olyan nehéz. Viszonylag hamar felértem a piros jelzéshez, s onnan már gyerekjáték volt a kilátóhoz menni, ezután a meredek rész után olyan érzés volt, mintha nem is emelkedne, pedig máskor ez a szakasz is ki tud készíteni elég rendesen. A csúcson felmentem a kilátóba, ahonnan egész máshogy festett a táj, mint egy héttel ezelőtt.
Lefelé a zöld jelzésen mentem, át az Alsó-Hinta-réten át, majd a kék négyzet jelzésen visszfordultam, de még a Nyír-rét előtt kelet felé indultam, ahol jelzett a térkép egy utat, de az igazat megvallva elég nagy képzelőerő kellett ahhoz, hogy lássam merre megy az út, szerintem évtizedek óta nem használták, úgy benőtte a gaz. Pár perc alatt leértem a Somos-kaszálóhoz, ahol a Somos-forrást meg is kerestem. A forrás nem foglalt, csak egy fa gyökerei alól folydogál kifelé a víz.
Követve a patakot lementem egy úton egész a Kemence-patakig, és az onnan a nem messze levő Szaszovszky-keresztnél tartottam pihenőt.
Érintve a Gál-rétet hamar elértem a zöld jelzést, és onnan már a megszokott kis emelkedő után a Csehvár nyergében találtam magam. Ezután azonban a PX jelzést válaszottam, mivel általában mindig a zöldön szoktam máskor lejönni. A 18:58-as vonattal mentem haza, ami egy Desiro különvonat volt, és Ipolytarnóctól egész a Nyugatiig közlekedett, s szerencsére Rákospalota-Újpesten is megállt, még Vácon se kellett átszállnom, ez kellemes meglepetés volt ennek az elég fárasztó túrának a végére.
Táv: 34,5 km 8:50-18:30 Szintemelkedés: kb. 1600m