2010. április 24.
Végre valahára sikerült rávennem egyik évfolyamtársamat - akit mellesleg elég rég óta ismerek, mert már középiskolában is sikerült néhányszor elhívnom a hegyekbe - hogy jöjjön el velem túrázni, mivel szerintem talán ilyenkor a legszebb az erdő. Habár Bernecebarátiból indultunk a buszozás fáradalmait itt most nem részletezem. A falun keresztül gyalogolva több érdekességet észrevettem, elsőként egy fából faragott táblát, amin az áll, hogy " Vigyázzatok a patak tisztaságára, mert egyszer megfordul a vizeknek folyása, és nyakatok közé zúdul a sok szemét!" Milyen igaz. Tovább gyalogolva értünk el a Bernece határát jelző táblához, mivel Bernece és Baráti csak 1928-ban egyesült.
Ezután elhaladtunk az egykori depó mellett, ami a kisvasutakkal szállított fa lerakóhelye volt. Rögtön ezután az út jobb oldalán egy Máriácska nevű kegyhely található.
Otthon azt találtam ki, hogy a S+ jelzésen megyünk, de a jelzés nem volt teljesen egyértelmű, s egy másik útra tértünk ,ami meredeken indult felfele. Miután nem találtunk jelzést megnéztem a térképet s láttam, hogy a S+ jelzés melletti úton jöttünk fel. Mivel legalább 50 métert jöttünk már fölfelé úgy döntöttem, hogy most már mindegy, inkább megyünk előre, s a Kraholyán vagy másnéven Huszár-hegyen át érjük majd el a sárga jelzést. Ezúttal is jó döntés volt. Körülbelül 10 perc gyaloglás után zörgésre lettünk figyelmesek s nem messze előttünk az úton egyesével baktatott át hat vaddisznó. Az utolsó meg is állt egy pillantra, de pont abban a pillanatban, amikor le akartam volna fotózni továbbállt. Ma nem volt túl sok szerencsém a fotózással, de erről majd később. Járt és kevésbé járt utakon végülis egy bő félóra alatt elértük a sárga jelzést. Pontosan tudtam hol vagyunk, mivel pont egy hete jártam erre. Kimásztunk a Dorottyin oldalába, de pont ugyanolyan fényviszonyok voltak, mint a múlt héten.
Ezúttal nem másztunk vissza sárga jelzésehez, hanem a egy kellemesen lejtő úton leereszkedtünk a Kemencét Diósjenővel összekötő erdészeti aszfaltútig. Az utat két oldalról virágzó bokrok díszítették.
Hihetetlen, hogy 1 hét alatt mennyit tud zöldülni a természet...A Kenyeres Balázs-forrásnál megpihentünk, ahol ezúttal - valószínűleg a szép idő miatt - elég sokan voltak, voltak, akik még napoztak is, "természetesen" mindenki autóval érkezett. Miközben Királyházáig sétáltunk folyamatosan a Kemence-patakot figyeltem, nagyságrendekkel kevesebb víz folyt benne, mint a múlt héten. Királyházánál dél felé fordultunk a Rakottyás-patak völgyébe, s innentől kezdve egész a Csóványosig nem is találkoztunk senkivel, leszámítva azt a két embert, akik a Tűzköves-forrásnál nézelődtek. Miután a piros jelzés letér, és nekiindul a Nagy-Mánának, a piros háromszög útja egyre kalandosabb lesz, számtalanszor kellett átkelni a patakon, s volt, hogy az út perceken át köveken, sziklákon át vezetett. A Bodosházi-kútnál nem a jól megszokott Pogányvár felé menő utat választottam, hanem a zöld háromszöget, amelyet valamely térképek jelölnek, valamelyek nem.
Arra gyanakszok, hogy régen rendes turistaút volt errefelé, mostanra már azonban visszahódította a természet, kidőlt fák százai, ezrei hevertek a patak völgyében keresztbe. Nem hiszem, hogy voltam már a Börzsönyben ennél érintetlenebb völgyben.
Szalamandrákat is láttunk szép számmal, érdekes azonban, hogy egy bizonyos magasság, - ezt már máskor is észrevettem - úgy 500 méter fölött szinte egy darab sincsen.
Ahogy a végefelé közeledtünk a völgynek felmásztunk egy útra, amin a jelzés ment, s véletlenül egy darabig ellenkező irányban indultunk el, de sebaj, mivel így legalább láttuk a Fekete M.-forrást. Innen már majdnem, hogy szintben megy az út, nem túl nagy erőfeszítések árán jutottunk fel a zöld jelzéshez, amit azonban egyből a jobbról érkező kék négyzetre cseréltünk. Nem sokkal később elhagytuk a Nyír-rétet, ahol már elég rég jártam.
Körülbelül tíz perc séta után elértük a Musli-forrást, ahol benéztem a vadászházba is, nincs a legjobb állapotban.
Elhagyva a házikót mi nem élesen visszafordultunk, ahogy az út, hanem egyenesen továbbmentünk felfele a Csóványos irányába. Bal felől nagy robaj hallatszott, azt hittük fa dőlt ki, miközben csak két vaddisznó csörtetett keresztül a hegyoldalon. Érdekes, hogy nyolc nap alatt kilenc vaddisznót láttam, míg előtte több év alatt csak hármat-négyet. A Csóványos oldalában rengeteg virág nyílt, s már messziről lehetett hallani, hogy elég sokan vannak fent a csúcson.
Egyedül felmentem a kilátóba, de sajnos igencsak rossz képeket lehetett csinálni ezúttal a Börzsönyről.
Lefelé a főgerinc felé indultunk, de a PX jelzésen balra fordulva visszatértünk a kékre, s a Foltán-keresztig meg se álltunk. Ott észrevettünk egy békát, amire majdnem ráléptem véletlenül, mégse mozdult meg.
Talán halottnak tetette magát, mindegy, legalább a szalamandrákkal ellentétben hagyta, hogy egészen közelről lefotózzam. Ismételten a kék négyzetre tértünk, és a Hárs-rét után egy erdészeti útra fordultunk, ahol nem messze az út szélétől állati csontokra bukkantunk.
Nemigazán értek az állatok anatómiájához, de valószínűleg valamilyen patás állat lehetett. Az útról a Schottner-forrás (Vilmos-kút) felé tértünk le, s észrevettem, hogy közvetlenül ott, ahol a víz kifolyik egy szalamandra hűsöl. Sajnos pont akkor, amikor lefotóztam volna egy szikla, amin álltam nagy zajjal belecsobbant a vízbe, a szalamandra meg megijedt, és bebújt egy másik szikla alá. Kár érte, talán majd legközelebb. Amúgy nagyon érdekes megfigyelni, hogy amíg lent már zöld minden a Csóványos északi és keleti oldalán a hóvirág nyílik ezerszámra.
Innen, mivel nem sok időnk volt már a lehető legrövidebb utat választottam Királyrétig: A Spartacus turistaházon át a betonúton lesétáltunk a buszig.
A túra adatai: Táv: 33km Szintemelkedés: kb. 1100m 9:20-18:15