HTML

Börzsöny

Hazánk egyik legérintetlenebb és legösszefüggőbb hegysége, mely gazdag állat- és növényvilágával a természetkedvelők igazi paradicsoma.

Friss topikok

2010. április 10. A Börzsöny északkeleti bástyái - Kámor, Kőember, Karajsó

2010.04.11. 12:29 :: adamnfl

2010. április 10.

Talán két éve is van már, hogy a Börzsönyt kelet felől "támadtam" utoljára, általában Királyrétről vagy a Szob-Bernecebaráti buszjárat által érintett valamely faluból indulok. Több előnye is van ám a keletről való indulásnak: olcsóbb így, és talán hamarabb is odaér az ember.

Borsosberényből indultam, az első néhány száz métert a vasúti sínek között visszafelé tettem meg, majd jobbra fordultam és egy szántóföld szélén át értem be az erdőbe a Z+ jelzést követve. Közben többször is az eget kémleltem, mivel záporokat ígértek aznapra, bár én reménykedtem benne, hogy szép idő lesz. Körülbelül fél óra után értem el egy köves utat, s erről a részről szép volt a rálátás mind a három, környezetéből igencsak kimagasló hegyre.

Enyhe lejtő után értem el a Makkos-vadászházat, amely, ha egy kicsit jobb állapotban lenne, a vadászkastély titulust is megkaphatná.

Nem volt a környéken senki sem amúgy. Ezután az ötperces intermezzo után emelkedő következett, majd a kék jelzést keresztezve egész a Szúnyog-forrásig mentem.

Négy forrást is felkerestem ezen a napon, akiket ezek a képek érdekelnek itt megtalálják. Egy tüskésbokros részen átküzdve magam értem a Derék-patak völgyébe, ahol egy kis keresgélés után a Szurdok-kutat is megtaláltam. Egy meglehetősen fárasztó szakasz után értem fel az Oroszi-Závozhoz, ahol azonban nem volt pihenés, egyből a Kámor csúcsán akartam lenni. Legutóbb mikor itt jártam hatalmas felhőszakadásban volt részem, úgyhogy most kijárt már a szép idő. A csúcstól nem messze szép a kilátás, érdemes itt megpihenni.

Miután a Kámori-rétre leértem úgy döntöttem célba veszem a Király-kúti-bércet, bár lehet, hogy ma már nem így döntenék. Habár a térkép ösvényt jelöl a csúcsig ez gyakorlatilag nem létezik, és minden képzeletet felül múló tüskés susnyás övezi kb. 500 méteren keresztül (a 610 méteres csúcsig). Csúcsra utaló dologot (kő, oszlop, stb.) nem láttam, úgyhogy észak felé indultam le, s csakhamar kereszteztem egy utat, amin a Vének forrásáig mentem. A forrást csak nagy szerencsével találtam meg, nem pont ott van ahol a térkép jelöli. Az úton leereszkedve a Király-kútnál tartottam a következő hosszabb szünetet. Itt van egy tábla, amin az áll, hogy a Király-kúti-bérc fokozottan védett terület, a biodiverzitásról volt szó, meg ilyesmikről. Ha ezt kirakják a másik oldalon is, akkor tuti nem erre jövök, főleg ha tudtam volna milyen dzsungel van végig. Mindegy, kalandos volt, az biztos. A Wenckheim-úton indultam el, de amiután az egy nagy kanyar után kelet felé fordul egy meredeken észak felé útra tértem, amiről nagyon-nagyon szép kilátás volt: Csóványos, Naszály és még a Cserhát egy része is látható volt, mert a növénytakaró sokkal alacsonyabb a megszokottnál.

 (Egyszóval nem erdőben megy az út) Az Oszlopó-fő mellett értem fel a sárga jelzéshez, s tettem egy rövid kitérőt a Bugyihóra. Egy régi térképem "toronyszerű építményt" jelöl itt, s nem messze a csúcskőtől tényleg ennek a nyomai látszanak. Vajon kilátó lehetett? Vissszatérvén a sárga jelzésre kényelmes tempóban ballagtam tovább.

Csurgó-fejezetnél tettem egy kitérőt, s megnéztem, hogy anno milyen "repülőteret" alakított ki magának gr. Wenckheim József háromüléses angol sportgépe számára. Úgy döntöttem nem megyek vissza a sárgára, mert észrevettem a térképen, hogy van egy út amin közvetlenül a Kőemberhez tudok menni.

Miután kereszteztem a a köves utat egy sűrűn benőtt részt kikerülve értem a pár perc alatt a Kőember 609 méteres csúcsára, amin hasonló jellegű "nagy" csúcskő van, mint a Bugyihón, vagy a Málna-hegyen. A csúcstól kb. 50 méterre egy meredek részen ki lehet mászni egy sziklához ahonnan a legszebb a kilátás a Börzsönyből kelet felé.

Bizony esett az eső a Cserhátban ekkor, ahogy látni lehet a képen is. Eléggé veszélyes rész, csak az (jó értelemben) "elvetemülteknek" ajánlom. Miután visszatértem a köves útra leereszkedtem a Wenckheim-kastélyhoz, de a kerítés megakadályozott abban, hogy közelről szemügyre vehessem a környékét. A kutyák észrevettek, s mivel elég nagy lyuk tátongott a kerítésen amilyen gyorsan csak lehetett, odébbálltam. A betonutat követve elég hamar leértem Pénzásáshoz. A Börzsöny Csúcsai turistamozgalom teljesítendő csúcsai közül mára már csak a Karajsó maradt. (Igazából, ha nagyon akartam volna, már régen végeztem volna a 27 teljesítendő csúccsal, de minek sietni...) Mivel igencsak nehéz megközelíteni a hegyet, azt találtam ki, hogy a K jelzésen indulok Drégelyvár irányába, s kb. 1 km után, az Öreg-Vágási-hegy oldalánál az első jobbra tartó úton visszafordulok a Karajsó felé, mert az az út olyan magasra visz, hogy onnan csak 40-50 métert kell emelkedni. Sajnos kicsit túlmentem és így -újfent- elég nehéz volt átküzdenem magam a bokrokon. Miután válaszoltam a csúcshoz fűződő kérdésre visszaereszkedtem (most már egy könyebb úton) arra az útra, amelyen jöttem, s visszamentem a kék jelzésig, itt azonban lementem egész a betonútig.

Sosem árt a változatosság. A zöld jelzésen indultam el, s meglepődtem, amikor láttam mennyi neoncsővég (több ezer) van beleépítve az útba. Már olvastam egy másik blogon, de nem gondoltam, hogy ilyen sok van.

Egyet el is hoztam emlékbe, mivel ki volt lazulva. Elég érdekes, bár én örülnék neki, ha minél kevesebb jönne ki a helyéről, ha már ott van, maradjon is ott. A betonutat elhagyva a Z jelzésen a Malinás és Szemes nevű részen áthaladva értem Drégelyvár megállóhelyhez. A vonatra várva két falusi gyerek jött oda hozzám kérdezni valamit, s öröm volt látni milyen jólneveltek. Hazafele menet a vonatból még sikerült egy képet csinálnom, amin mindhárom "bástya" látható, ekkor már az eső is elkezdett esni, a nap folyamán először. Az meg, hogy a vonatnak miért kell másfél óra, hogy negyven kilométert megtegyen, már egy másik történet...

 

Egyébként a Kámor, a Kőember és a Karajsó keleti oldala a Börzsöny legmeredekebb részei közé tartozik, ezért is tűnnek olyan magasnak kelet felől érkezve. Pár helyen eléggé megszaggattak a tüskék, de magamnak kerestem a bajt, nem lett volna kötelező arra menni...:)

A túra adatai: 30km   Szintemelkedés: kb. 1150m   8:40-17:25

11 komment

Címkék: bugyihó kámor makkos vadászház király kúti bérc pénzásás kőember csurgó fejezet karajsó király kút wenckheim út

A bejegyzés trackback címe:

https://borzsony938m.blog.hu/api/trackback/id/tr651911286

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Varix 2010.04.12. 09:35:17

Nemrég találtam rá blogodra. Hétről hétre nagyon várom az újabb bejegyzést. Gondolom utad során többet fényképezel. Én még több képnek jobban örülnék. Üdv., Szilárd

adamnfl · http://borzsony938m.blog.hu 2010.04.12. 12:45:06

Persze, többet fényképezek. Örülök, hogy tetszik a blog:) A következő alkalomtól kezdve több képet rakok be, csak a Te kedvedért;)

mirko vosátka · http://vosatka.blog.hu 2010.04.12. 15:45:11

gimnazista koromban gyakran táboroztunk a kámor alatti kőeresz alatt. akkor fertőződtem meg a börzsönnyel, meg a többnapos túrákkal.

a repteret egyébként én is meg akarom majd nézni.

ja, és a neoncsöveket én is láttam! arra lettem figyelmes, hogy csillámlik az aszfalt :)) nem értem,, hogy kerültek oda.

Varix 2010.04.12. 19:32:43

@adamnfl: Köszi, várom az újabb bejegyzést.

Varix 2010.04.12. 19:36:38

Csak részben tartozik a témához, de írhatnál a kullancsokkal kapcsolatos tapasztalataidról. Én két hete a kopasz hegyen kaptam egyet.

adamnfl · http://borzsony938m.blog.hu 2010.04.13. 16:21:18

@Varix: Hmm én tegnap vettem észre hogy volt bennem egy. Az a baj, hogy fogalmam sincs hol szedtem össze, mert tudnék legalább 5 olyan helyet mondani ahol normális ember visszafordult volna, olyan áthatolhatatlan volt, de én, mint a tank csak mentem előre:D

Varix 2010.04.15. 22:03:25

A Kámor csúcsa mellett a térkép jelöl egy Hugó-villát. Láttad? Tudsz róla valamit?

Varix 2010.04.15. 22:06:00

A neoncsövekről is tehetnél fel képeket. Sok olvasót érdekelne.

adamnfl · http://borzsony938m.blog.hu 2010.04.16. 13:42:51

@Varix: Valóban ott van, ahol a térkép jelzi, de most nem mentem oda, mert szintben azért lejjebb van a csúcstól, másrészt az a baj, hogy az elején néha kicsit gyorsabban megyek, mert mindig attól félek, hogy a lassú tempó miatt majd módosítanom kell az előzetesen kitalált útvonalon, de szinte mindig az van, hogy a végén meg marad egy csomó időm...:D
Oké, felraktam egy képet a neoncsövekről is

mirko vosátka · http://vosatka.blog.hu 2010.04.18. 13:21:21

@adamnfl: asszem az is csak egy kőeresz. a másiknál voltam, a hugó villánál még nem.

de itt van fotó:

picasaweb.google.com/oldbikeold/HugoVilla#

mabal 2015.12.10. 00:49:09

Az újabb Cartographia térképeken több említett hely hiányzik (Derék-patak völgye, Szurdok-kút, Vének forrása) vagy én nem találtam meg. A Derék-patak völgye helyett Disznós-árok szerepel.
A Király-kúti-bércen sosem jártam, a túrabeszámoló alapján nem is fogok.
A Kőembert délnyugatról kerülő jelöletlen ösvény közvetlenül kivisz a sziklapárkányra amely valószínűleg folytatása a csúcs közelében lévő sziklafalnak. Mivel nedves időben jártam ott, nem akartam szaladgálni a helyenként ferde sziklafalon a szakadék mellett, meg már időm sem volt. Majd legközelebb. A kilátás szédítő, nem szabad kihagyni.
süti beállítások módosítása