2010. március 26.

Kevés olyan falu van a Börzsöny körül ahonnan még nem idultam túrázni, de Letkés ilyen volt -egész eddig. Mivel viszonylag közel van Szobhoz, ezért már 8:30kor el tudtam indulni a Sákola-tető irányába. Az első km még szántók mellett vezet, de hamar beér az ember az erdőbe. A Sákola-tető is eléggé kiemelkedik a környezetéből, csakúgy, mint a délnyugat-börzsönyi hegyek általában. Az utolsó 1 km igencsak fárasztó volt, több rövid pihenőt is be kellett iktatnom. A csúcskő lefotózása után azonnal indultam is tovább a Koppány-nyereg irányába.

Sákola-tető északkeleti oldalánál egy kis tó is található, melyet - nem túl nagy fantáziával- Sákola-tónak neveztek el. A Koppány-nyereg után a kék jelzésen mentem tovább, ami néhány perc múlva leért a Nagybörzsöny felől jövő és Nagyirtáspuszta felé tartó aszfaltútra. Éppen jött egy erdészkocsi, láttam a benneülők arcán a meglepettséget, hogy mit keres erre bárki is, főleg pénteken. Szeretek néha ilyen utakon is menni, mert ekkor nem kell foglalkozni a tájékozódással, az ember kénye-kedve szerint bámészkodhat.

Miután az út megkerülte a Tolmács-hegyet letértem róla, és leereszkedtem a kisvasút csúcsfordítójáig. Innen kb. 600m-re van Kisirtáspuszta, ahol ezúttal se volt egy lélek se. 11:40 volt, úgyhogy nem túl sok időm volt enni-inni, indultam is tovább. Néhány száz méterre letértem a sárga jelzésről és egy baloldali patakvölgybe kanyarodtam ami a Lajos vadászházhoz vezetett. Tavaly voltam már itt, de akkor az Érsek-tisztás felől jöttem. A háznál nem volt senki, úgyhogy megállás nélkül mentem is tovább.

Nézegetvén a térképet arra lettem figyelmes, hogy a Nagy János-tető 571 méteres csúcsa mellett vagyok közvetlenül, így fogtam magam és 5 perc alatt felértem a csúcsra. Innen kb 80 métert kellett leereszkedni a turistaútig ahol éppen favágók csoportja dolgozott. Elég furcsán néztek, amikor elindultam a jelzést keresztezve észak felé egy patakvölgyben. Annyira kristálytiszta vize volt a pataknak (legalábbis szemre), hogy nem tudtam megállni, hogy ne igyak belőle.

Elég komoly emelkedő következett, de megérte, mert a Fagyosasszony 607 méteres csúcsa alatt közvetlenül nincs növényzet, így nagyszerű a kilátás egész a Dunakanyarig, és tovább. Kelet felé indultam és csakhamar megtaláltam azt az utat ami a Kammerhof fenyvesei felé visz fel egészen. Tudom, hogy sokan nem szeretik a fenyőket, mert tájidegen, nekem mégis nagy kedvenceim. A Nagy-Hideg-hegynél végre tarthattam egy kis pihenőt, 13:40 volt, egész jól jöttem eddig.

Rakodónál a piros háromszög jelzést követtem, egészen az Oltár-kőig. A Börzsöny legnagyobb sziklaalakzatában ezúttal se kellett csalódnom. Mivel már errefelé minden jelzett úton megközelítettem a Csóványost, ezért az Oltár-kő mögül induló rendkívül meredek részen indultam felfelé. Mialatt felértem a kilátóhoz 3 csodálatos andezitszikla mellett is elhaladtam. Kár, hogy ezekből nincs több errefelé.

Úgy döntöttem a kilátóba nem megyek fel ezúttal, úgyhogy a csúcsfüzetbe való irkálás után már indultam is lefelé, de ezúttal se a megszokott utak egyikén, hanem a Csóványostól alig 2-300 méterre keletre levő kis tisztás felé. Miután visszatértem a zöldre, a már megszokott útvonalon haladtam, egész addig, ahol a nemrég festett zöld háromszög jelzés becsatlakozott. Onnan elindultam, hogy megmásszam a nap utolsó hegyét, a Málna-hegyet.

Tetején méretes csúcskő pihen, meg is pihentem rajta hát én is. Keletnek indultam a kék négyzet jelzéshez. Amikor leértem észrevettem, hogy egy autó áll nem is olyan messze. Mikor odaértem láttam hogy 2 természetvédelmi őr volt, akiknek lerobbant az autójuk. Pech. Itt a kék négyzet eltért balra a Dobó-bérc irányába, de én a Kis-Mána felé tartottam tovább. Kb 20 perc után értem el a Hornos-tisztáshoz, ahol készítettem néhány képet, majd halk neszre lettem figyelmes. Mikor közelebb mentem, láttam, hogy valami felugrik, s valami eszeveszett sebességgel beszalad az erdőbe. Szürkés szőre volt, szép nagy állat, és biztos, hogy nem patás. Szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy egy hiúzt zavartam meg éppen a délutáni napozásában. Azért nem hallhatott meg, mert pont egy olyan részen jöttem ahol ki volt száradva föld így egész halkan jöttem, és nem látott, mert egy kis hepe-hupa a földben eltakart engem. Így lehetett az, hogy egész közelről figyelhettem meg (kb. 30-40m), s talán egy egész másodpercig is láthattam. Nem láttam még soha ilyen gyorsan menekülni egy állatot se, ehhez képest egy őz is csak vánszorog. Észak felé mentem tovább, s annyira a hatása alá kerültem a dolognak, hogy véletlenül letértem az amúgy is alig kitaposott ösvényről, így kénytelen voltam a hegyoldalban leereszkedni, vigyázva arra, hogy a hóvirágok ne lássák kárát ennek. Eközben még 2 muflont is láttam egész messziről. Miután kiértem az útra egy Kemence felől érkező barátságos autós megkérdezte, hogy elvigyen-e vagy turista vagyok. Bár minden testrészem pihenőért könyörgött, azért csak megmaradtam turistának. Ezután bementem egész a patak mellé és csináltam pár szép képet a Kemencéről.

Néhány tíz méterre egy őz szaladt be előttem az erdőbe a patak mellől. Meglepő, mert kb 5 perce még autó ment el nem is olyan messze...Az utolsó komoly emelkedő a Závozhoz vezető út volt, ahonnan viszont nagyon klassz a kilátás Diósjenőre.

Innen a megszokott sárgán indultam le a falu irányába. Most már meg se lepődtem, amikor 3 őz menekült el hangos lépteim zajától. (Ennyi állatot nagyon rég láttam már) Jó tempóban mentem, így simán elértem a 18:58as Vác felé közlekedő vonatot.

Az idei év eddigi messze legnehezebb túrája volt, igen sok szintemelkedéssel, de megérte.

A túra adatai:  Táv: 36 km    8:30-18:00    Szintemelkedés: kb. 1600 m